Szórakozás

Törőcsik Dani, Horváth Éva és Nádai Anikó is szerepelnek az RTL új krimi-reality-jében

RTL
RTL
Árpa Attila lesz a játékmester.

November 20-án indul az RTL-en Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-reality: a csatorna közleménye szerint a műsor egy Tudor-stílusú kastélyban fog zajlani, ahol 22 híresség versenyzik majd a 20 milliós fődíjért. Egy idézőjeles gyilkosságsorozatot kell majd túlélniük, miközben a fiktív gyilkosok is közöttük bújnak meg.

Ők az Árulók, akik az éj leple alatt könyörtelenül végeznek Ártatlan társaikkal. Az Ártatlanok feladata leleplezni az Árulókat, illetve – ha gyanúba keverednek – meggyőzniük társaikat saját ártatlanságukról. Ez nem lesz könnyű, elvégre a többi Ártatlan sem tudhatja pontosan, hogy kiben bízhat és kiben nem. A játékosok a Kerekasztal szertartás során, nyílt szavazással száműzhetik a vélt vagy valós gyilkost. A nagy kérdés az, hogy ki kerekedik felül: az Árulók, vagy az előlük menekülő Ártatlanok?

– olvasható az RTL sajtóközleményében, melyből az is kiderül, hogy a játékosoknak csapatokban kell majd dolgozniuk, így tudják ugyanis növelni a nyereményalapot: minél ügyesebben hajtják végre a feladatokat, annál több pénzt gyűjthetnek össze. Azt, hogy ki kivel társul, a versenyzők döntik majd el.

A játékosok között ott lesz

  • Nagy Zsolt
  • Szabados Ági
  • Henry Kettner
  • Görög Zita
  • Törőcsik Dani
  • Krajnyák Luca
  • Sváby András
  • Dobos Evelin
  • Szalay Bence
  • Nádai Anikó
  • Vásáry André
  • és Horváth Éva is,

a játékmesteri posztot pedig Árpa Attila foglalja el.

A többi tíz versenyző nevét később leplezik majd le.

A műsor előzetesét ide kattintva lehet megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik