Közélet

Megmagyarázta a külügy, miért nem szavazta meg Magyarország az ENSZ-közgyűlésben a gázai fegyverszüneti felhívást

Andrea RENAULT / AFP
Andrea RENAULT / AFP

Az ENSZ-közgyűlés pénteken nem kötelező érvényű határozatot fogadott el, amelyben haladéktalan és tartós humanitárius fegyverszünetet szorgalmaz a Gázai övezetben az ellenségeskedések beszüntetése végett. Magyarország több más állammal együtt nemmel szavazott.

A hvg.hu megkérdezte a külügyminisztériumot, miért szavazott nemmel Magyarország. Paczolay Máté külügyi szóvivő azt a magyarázatot adta hogy

az arab csoport nevében kezdeményezett határozat nem volt kellően kiegyensúlyozott, több kiemelten fontos elem hiányzott a szövegből, ami nem tette lehetővé a határozat támogatását.

A szóvivő példaként említette, hogy a határozat nem ítélte el a Hamász október 7-i terrortámadását, nem szólít fel a több mint 200 túsz feltétel nélküli szabadon bocsátására és nem erősítette meg az államok önvédelemhez való jogát.

Paczolay magyarázata szerint

Magyarország ezen hiányosságok miatt támogatta Kanada módosító javaslatát, amely javított volna a szövegen, elítélve a Hamász terrortámadását és felhívást intézve a túszok szabadon bocsátására. Sajnálatos módon azonban a módosítás nem került elfogadásra.

Az ENSZ-dokumentum többek között elítél minden erőszakot az izraeli és a palesztin polgári lakossággal szemben, követeli a túszul ejtett civilek haladéktalan és feltételek nélküli szabadon engedését, valamint a humanitárius segélyszállítmányok akadálytalan bejutását a palesztin térségbe. Valamint határozottan elítéli a palesztin civil lakosság kényszerű áttelepítésére irányuló próbálkozásokat és felszólítja Izraelt, hogy vonja vissza a Gázai övezet északi részének kiürítésére vonatkozó utasítását, miszerint csaknem 1,1 millió helyi lakosnak kellene a déli övezetbe vonulnia.

Az arab országok által kidolgozott, és Jordánia által benyújtott előterjesztést 120 állam támogatta, 45 tartózkodás és 14 ellenszavazat ellenében. A nemmel szavazott többek között Izrael, az Egyesült Államok, Ausztria, Horvátország,Csehország, Nauru és Magyarország sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik