Belföld

Vizsgálatot indított a BMW-gyárba járó munkások szállója ellen a fideszes polgármester

Vendégmunkások szállását vizsgáltatja a berettyóújfalui önkormányzat – számol be az RTL Klub Híradója. A riportból kiderül, hogy legalább 150, főként indiai dolgozó száll meg a településen, és minden nap buszokkal viszik őket a Debrecenben épülő BMW-gyárhoz.

A külföldiek egyik koordinátora azt mondja, lassan egy hónapja ingáznak Berettyóújfaluból a debreceni BMW-gyárhoz, annak az építésén vesznek részt. Hajnali ötkor kelnek, hatra jön értük a busz, este hétre érnek vissza, hetvenen vannak. Az RTL Híradó által megkérdezett vendégmunkás úgy tudja, nem maradnak itt sokáig, mert a BMW területén már készülnek a konténerszállásaik.

A város fideszes polgármestere azonban nem elégedett a helyzettel. Muraközi István azt mondja, őket senki nem kérdezte meg a vendégmunkások érkezéséről, ezért mostantól csak akkor támogatják külföldi munkások elszállásolását, ha a településen dolgoznak, és a szállásuk csak ipari területen lehet. Hozzátette: a jegyzővel hatósági vizsgálatot indítottak a magánkézben lévő, munkásszállóvá lett kollégiumban. Így derült ki, hogy az épületben csak emeletes ágyak vannak, nincs központi fűtés, elektromos fűtéssel próbálják melegíteni a szobákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik