Tudomány

Kutatók szerint ez okozhatja a következő világjárványt

Westend61/Getty Images
Westend61/Getty Images

A Covid-19 napjainkig tartó hatása miatt sokan már most a következő világjárvány eljövetelére készülnek, amely szakértők szerint nemcsak egzotikus vagy vadon élő állatokról, de akár a házikedvenceinkről is átterjedhetnek majd az emberre – írja a Science Alert.

A Science Translational Medicine című folyóiratban megjelent kutatásában Amandine Gamble betegségekkel foglalkozó ökológus és munkatársai több lehetséges forgatókönyvet is bemutattak, melyek szerint a házikedvenceink, és a környékbeli kóbor állatok a vadon élő állatoktól és a haszonállatoktól eltérő zoonotikus átterjedés fokozott kockázatát hordozzák.

A szakértők szerint a háziállatok fontos szerepet játszhatnak a zoonotikus terjesztésben, mivel fenntartják a kórokozókat, megkönnyítik azok térbeli terjedését, hídként működnek az egyébként egymással kapcsolatban nem álló fajok között, és lehetőségeket biztosítanak a betegségek evolúciójához.

Persze érdemes megjegyezni, hogy a kórokozóknak nem kell világjárványt vagy akár járványt okozniuk ahhoz, hogy zoonózisnak minősüljenek. Minden olyan fertőzés, amely átterjed az emberre, ilyen betegségnek minősül. A kutatók ezért az emberhez legközelebb élő állatok, a kutyák és a macskák okozta veszélyeket értékelték.

Figyelni kell a kóbor állatokra

Történelmi példával élve a pestist okozó baktériumot a patkányokhoz kötik, ám a kutatók szerint a macskák is hozzájárultak a dögök hazaszállításával a betegség átterjedéséhez, szétszóródásához. Amerikában bár csak tucatnyi esetet azonosítottak idén, növekvő kockázatnak tekintik a hivatalos szervek a pestist. Emellett a lepra újdonsült feltűnése mögött sem kizárt, hogy állatok állnak a kutatók szerint.

Szintén sokan megijedtek, amikor 2023 júniusában lengyel házimacskákban magas patogenitású madárinfluenza-vírusokat mutattak ki — még úgy is, hogy emberi megbetegedésekről nem érkezett jelentés.

Gamble és társai szerint ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni a kóbor állatok populációját, ugyanis ezek könnyedén érintkezhetnek házikedvenceinkkel, akik idővel nekünk is átadhatják a veszélyes kórokozókat.

Kapcsolódó
Az állattenyésztésen kéne változtatni, ha nem akarunk több világjárványt
Az emberekben előforduló fertőző betegségek körülbelül háromnegyede vadon élő állatoktól és háziállatoktól ered.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik