Szórakozás

31 évvel fiatalabb adoptált fiával házasodott össze egy 53 éves tatár nő

Ajszilu Csizsevszkaja Mingalim azt mondja, már akkor szerelmes volt későbbi férjébe, amikor 14 éves korában örökbe fogadta.

A gyermekjóléti hatóság öt adoptált gyereket vett el attól a tatárföldi nőtől, aki a múlt héten Kazanyban hozzáment egy olyan fiatalemberhez, akit korábban szintén örökbe fogadott, és 14 éves kora óta ő nevelt.

Az 53 éves Ajszilu Csizsevszkaja Mingalim és 22 éves adoptált fia, Daniel Csizsevszkij október 20-án keltek egybe egy étteremben. A pár a Daily Star című brit bulvárlap szerint már most azt tervezi, hogy az elmúlt időszak nehézségei miatt Moszkvában kezdenek új életet.

A helyi média úgy tudja, a nő még 13 éves korában ismerte meg Csizsevszkijt, amikor a fiú abban az árvaházban lakott, ahol Mingalim énekórákat tartott a gyerekeknek, majd a fiút 14 éves korában örökbe is fogadta. A saját örökbefogadott gyerekével egybekelő nő azt is elárulta, nem sokkal azután szeretett bele az akkor 14 éves fiúba, hogy hazavitte.

A kapcsolatunk tökéletes. Nem tudunk egymás nélkül élni. Teljesen egy hullámhosszon vagyunk

– mondta Mingalim az egyik tatárföldi médiumnak, majd elárulta, hogy azt követően kezdett el gyerekeket örökbe fogadni, hogy egy tévécsatornával részt vett egy árvákról szóló film forgatásán.

Az ifjú pár a „szabad élet” reményében Moszkvába költözés mellett azt is tervezi, hogy visszaszerzik a nő öt adoptált gyermekét – négy lányt és egy fiút –, akiket az esküvőig szintén ő nevelt.

Ajszilu Csizsevszkaja Mingalimnak egy olyan közös fia is van a korábbi férjével, akinek ő adott életet.

A frigy hivatalossá tételének pillanatait, és a friss házasokról készült esküvői fotókból készült válogatást ebben a videóban lehet megtekinteni:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik