Brutálisan visszaestek a számai Orbán Viktor édesapja volt cégének: miután Orbán Győző megvált az addig milliárdos bevételeket produkáló Nehéz Kő Kft.-től, veszteséges lett a vállalkozás – írta az Mfor.hu.
A lap szerint a cég új tulajdonosai nagyon rosszul járhattak, mert Orbán Győző – a rendelkezésre álló cégadatok szerint – 800 millió forint körüli összeget tehetett zsebre a cégeladás nyomán.
A vállalkozás egy ideig még a családban maradt, mert a „a vevő az a NAKK Nemzetközi Alapanyag és Késztermék Kereskedelmi Zrt. volt, melyet még 2016-ban alapított Orbán Áron, a miniszterelnök öccse, valamint az Orbán-család bizalmi emberének tartott Bihari Lajos.” A NAKK-nak azóta már egyedül Bihari a tulajdonosa, aki a Nehéz Kőt 2021 áprilisában át is nevezte FuvarozNak Kft.-re.
A cég az utóbbi években igen szerény teljesítményt mutat: árbevétele tavaly már csak 138 millió volt – ennél a nyeresége is több volt 2019-ig –, a veszteség pedig több mint 260 millió.
A két veszteséges év megtette a hatását, hiszen a korábban még akár több százmillió forintos saját tőke már 2021-ben a negatív tartományba csúszott, és 2022-ben sem sikerült kijönnie pozitívba fordulnia
– írta a lap, amely a cég beszámolójának kiegészítő mellékletét is idézi, miszerint „mivel az elmúlt években a nyereséges működést nem tudta fenntartani és ez a jövőben sem látszik reálisnak, így a vállalkozás folytatásának elve sérül, a továbbműködéshez biztosított fedezet nem biztosított, akár felszámolásra is sor kerülhet”.