Belföld

Borkai Zsolt: Minden körzetben lesz jelöltünk

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Közösen a Jövőnkért Egyesület színeiben, csapattal indul Borkai Zsolt a jövő évi önkormányzati választáson, Győr város polgármesteri székéért. A város korábbi vezetője saját lakásának kanapéján jelentette be, hogy

mind a tizenöt győri választókerületben állítanak jelöltet, de a jelöltek személyét még nem fedte fel.  – Úgy gondolom, hogy olyan Győrt kell építenünk, amilyen 2006 és 2019 között volt – szögezte le Borkai.

Borkain kívül hivatalosan csak Pintér Bence újságíró jelentette be az indulását. Ő a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület színeiben indul, a Momentum Mozgalom támogatásával – a Pintérrel készült interjúnkat itt olvashatják. Győr jelenlegi polgármestere Dézsi Csaba András újraindulását még nem jelentette be a Fidesz.

A 2019 őszén a szexbotránya miatt lemondó Borkai lapunknak azt nyilatkozta, „visszasírják őt a győriek”. Az egykori polgármester az utódjáról, Dézsi Csaba Andrásról úgy fogalmazott, nem szakemberekkel vette körül magát, és képtelen egyenesen beszélni, odaállni az emberek elé, miközben a város pénze elfogyott.

Kapcsolódó
Borkai Zsolt: Ez egy mocskos kampány lesz
Visszasírják őt a győriek – mondta a lapunknak adott interjúban a város korábbi, a szexbotránya után lemondó polgármestere, aki jövőre újra indul az önkormányzati választáson. Utódjáról, a fideszes Dézsi Csaba Andrásról úgy fogalmaz, nem szakemberekkel vette körül magát, és képtelen egyenesen beszélni. Az egykori olimpiai bajnok kitért arra, mit mondott volna Orbán Viktornak, ha fogadja őt a lemondása után, és beszél a hatórás Partizán-interjúról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik