Belföld

Gyászol Bagdy Emőke, újabb részletek fia megöléséről

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A teológust az Egyesült Államokban gyilkolták meg. Ikertestvére szerint tőrbe csalták, a 18 éves gyanúsítottnak társai is voltak.

Császár Zsoltot az egyesült államokbeli Phoenixben ölték meg október 21-én – írta meg elsőként arizonai sajtójelentések alapján a Blikk, majd a hírt Bagdy Emőke is megerősítette a lapnak.

Megsemmisültem, felfoghatatlan a számomra.

Ezt mondta a klinikai szakpszichológus.

Az amerikai lapok szerint a tettes, a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson azt állította, nővére lakásán vendégeskedett a teológus, akit egy vita után, önvédelemből szúrt le. (A bűnügyi akták szerint a gyanúsított korábban nem találkozott áldozatával. Azt vallotta, fenyegetve érezte magát, noha ő valóságos óriás volt Császár Zsolthoz képest, akinél ráadásul semmiféle fegyver, nem volt. Úgy tudni, Jacksont pénteken a bíróság előtt ismét meghallgatják. Egymillió dolláros óvadékért szabadlábon védekezhet az eljárás alatt.)

Mindezt Bagdy Emőke cáfolta. A Blikknek azt mondta, fia ikertestvére (Császár-Nagy Noémi) és veje is Arizonában követheti a nyomozást. Fiát valójában egy rendezvényre hívták és tőrbe csalták, egy rablógyilkosság áldozata lett. (Jackson korábban fiatal kora ellenére több erőszakos bűncselekményt is elkövetett.) Nem ismerte támadóit, nem védekezett, nem számított semmi rosszra.

Jóindulatú, embereknek segítő, mélyen hívő ember volt. Vékony, 170 cm-es jóságos kis ember

– tette hozzá.

Jacksonról azt mondta, egész gyermekkorát intézetekben, fiatalkorúak börtönében töltötte. Azt, hogy hirtelen felindulásból ölt, nem fogadták el, nem először gyilkolt, súlyos indulatkezelési zavarai vannak.Szerinte társai védelmében tett hamis vallomást, hiszen fiatalkorú, kevesebb a  vesztenivalója. Bagdy Emőke azt kérte, se őt, se a családját ne zaklassák. Hivatalos közösségi oldalán annyit közöltek, hogy a professzor október 25-ei budapesti előadása családi okok miatt ELMARAD!

„Fantasztikus tehetség volt Császár Zsolt”

Ezt mondta ikertestvére a Nők Lapjának két éve. Császár-Nagy Noémi többes szám első személyben beszélt magukról, és elárulta, a fantasztikusan tehetséges Zsoltról azért hallottunk kevesebbet, mert Las Vegasban élt a feleségével. Miután elvégezte a vendéglátóipari főiskolát, 23 évesen ment az Egyesült Államokba. Már itthon beiratkozott Sárospatakon teológiára, majd a Las Vegas-i Egyetemen fejezte be. A hajléktalanok és a betegek gyámolítója volt.

 

A Blikknek most ikertestvére azt mondta, bátyját aljas szándékból, előre kitervelten, nyereségvágyból ölték meg. Csak egy öreg autó és egy mobil megszerzése volt a céljuk, egyértelmű, hogy Jackson vallomása nem áll meg, több elkövető volt, mindenkinek megvolt a maga dolga, mindenről van kamerafelvétel, dokumentumok, tanúk.

 

Császár-Nagy Noémi azt is elmondta, azért érkeztek Arizonába, hogy hazahozzák testvére holttestét, ám a procedúra bonyolult, mert Császár Zsolt amerikai és magyar állampolgár is volt. Csak ő járhat el az ügyben, ő az egyetlen, aki betekinthet a rendőrségi iratokba.

„A gyermek halála a legsúlyosabb, hiszen ilyenkor egy darab a mi énünkből is belehal. Részünk volt, belőlünk fakadt, s ez olyan súlyos trauma, amit nagyon fájdalmas és hosszadalmas gyógyítani” – Bagdy Emőke ezt még korábban mondta, amikor a veronai buszbaleset után a Heti Válasz a gyász feldolgozásáról kérdezte.

Amit igazán alkottam az az, hogy gyereket szültem és tovább vittem az életet. Ez a legfontosabb.

Ezt lapunknak mondta Bagdy néhány hónapja, amikor arról is beszélt, szerinte a liberálisok csak azért vezették le agressziójukat, frusztrációjukat rajta, mert más világnézetű.

Frissítünk!

Ez (is) Amerika! Isten nyugosztalja a meggyilkolt magyar református teológust.

Hoppál Péter rettenetes tragédiának nevezte Császár Zsolt halálát. A Blikk szúrta ki, hogy Bagdy Emőkével ellentétben a fideszes politikus nem rablógyilkosságot sejt a háttérben, a tragédiáról szóló cikket azzal kötötte össze, hogy az elhunyt édesanyja mit képviselt. Közösségi oldalán ezt írta:

Nehéz elhinni, hogy Bagdy teológus fia csak véletlen áldozat volt… Bagdy Emőke professzor asszony klinikai szakpszichológusként nyíltan ki merte mondani, hogy a homoszexualitás nem betegség, hanem deviancia. Bátran kiállt a pedofília elleni törvény mellett, a gyermekek jogaiért, az LMBTQ törekvésekkel szemben. Kedves Emőke! Őszinte részvétünk! Az Úr vigasztalását kérjük Önnek és egész családjának.

Kapcsolódó
Bagdy Emőke: Ide-oda lökdös a politika
Idén Bagdy Emőke kapta a Laposföld-díjat a Szkeptikusok Társaságától. A pszichológus professzor erre azt mondja: a liberálisok rajta vezették le agressziójukat és frusztrációjukat – csak azért, mert más világnézetű. Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik