Élet-Stílus

Nagy Feró a fociról: Nagyon jól játszottam, de szerintem nem voltam elég tehetséges

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Annak idején a Fradi ifibe is majdnem bekerült, de rájött, hogy nincs annyi ideje, amennyi edzése lenne.

Nagy Feró nemrég Dr. Milesz YouTube-műsorának vendége volt, ahol a fociról is szó esett. Az énekes elmondta, máig szívesen rúgja a bőrt a barátaival, de szerinte nem véletlen, hogy annak idején nem a sportot választotta hivatásául.

Ötven éve ez még jól ment, mert akkor majdnem bekerültem a Fradi ifibe. De aztán kiderült, hogy egy héten ötször van edzés, és akkoriban még gimnáziumba jártam. Mondom iskola után elmegyek edzésre, és este otthon lefekszem holtfáradtan? Akkor mikor fogok csajozni? Akkor az embernek már működik a természete

– magyarázta a Beatrice frontembere, aki ekkor még nem foglalkozott komolyan zenével, álmodozásai viszont voltak. Ennek ellenére nem érzi úgy, hogy bármit is kihagyott volna akkor, amikor eldöntötte, nem lesz belőle profi focista.

Szerintem nem voltam olyan tehetséges. Nagyon jól fociztam, tényleg, de már ott a grundon is kint volt két srác, akik sokkal jobbak volt nálam. Szerintem akkor érdemes ezen gondolkodni, ha kint a grundon vagytok tízen, de te vagy a legjobb. Ha mindenki veled akar lenni, a te csapatodban akar játszani. Ez nem így volt. Én inkább a második vonalban voltam. Ha valaki ezt nem tudja magáról, akkor hibázik. A Fradiba is úgy mentem, hogy majd ott megtanulok mindent, de rájöttem, hogy nekem erre nincs időm.

Az énekes hozzátette, szerinte a rengeteg befektetett munka miatt egy focistát nagyon meg kell becsülni, ha húszéves korára világhírű lesz, de akkor is, ha Magyarországon sikerül nevet szereznie magának – úgy véli ugyanis, hogy senki sem úgy születik, hogy tud focizni.

Nagy Feró egyébként nemrég elárulta, hogy a Beatricének idén körülbelül harminccal kevesebb koncertje volt, mint a korábbi években.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik