Belföld

Biciklit vitt az MDF Kovács Pistinek

Egy biciklit és csokoládét vitt Kovács Pistinek az SZDSZ budapesti székházába Almássy Kornél, az MDF alelnöke, ezzel jelezve, hogy az MDF teljesíteni kívánja a liberális párt be nem váltott ígéreteit.

Almássy Kornél kifejtette: jelenleg ugyanazt ígéri az SZDSZ, mint négy évvel ezelőtt, és semmit sem valósított meg korábbi vállalásaiból. Ezért hiteltelen, hogy választási kampányukban a szabad demokraták Kovács Pistiért aggódnak. Hozzátette: az MDF arra kéri a liberális pártot, hogy ne hitegesse a felnőtteket és a gyermekeket. Mint mondta, az SZDSZ négy éve adócsökkentésre, az oktatási rendszer rendbetételére, kisebb államra és a költségvetési hiány mérséklésére tett ígéretet, ami azonban nem teljesült. Kijelentette, hogy az MDF kormányra kerülése esetén teljesíteni fogja az SZDSZ azon ígéreteit, amelyekkel egyetért.

Az MDF 2007-ben megvalósítja az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, az egészségügy reformját, eltörli az örökösödési adót és az árfolyamnyereség-adót, és lehetővé teszi, hogy 2010-ben bevezethető legyen az euró – mondta Almássy Kornél.

Megjegyezte: várják a visszajelzést arról, hogy valóban eljut az ajándék Kovács Pistihez. „Mivel az SZDSZ Medgyessy Péter volt miniszterelnök szerint tele van korrupciós ügyekkel, aggódunk, hogy a bicikli is eltűnik az SZDSZ választási ígéreteivel együtt” – fogalmazott az alelnök. Hozzátette: eltűnt már egy horvátországi nyaraló, illetve egy mórádi szőlőbirtok környékén kerülhet elő az ajándék bicikli.

Az MDF alelnökétől és a párt néhány fiatal képviselőjelöltjétől egy biztonsági őr vette át az ajándékot, amely az SZDSZ kampányfilmjében szereplő Kovács Pisti kívánsága volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik