Élő Nagyvilág

Az izraeli hadsereg kész a háború új szakaszára, már csak politikai utasításra vár

Jack Guez / AFP
Jack Guez / AFP

Előző napi közvetítésünket itt olvashatják.

Kedden nem jutott be segély a Gázai övezetbe

Kedden nem jutottak be a Gázai övezetbe segélyeket szállító teherautók a rafahi határátkelőn keresztül Egyiptomból a Gázai övezetbe, közölte az ENSZ.

Reméljük, holnap bejuthatnak a Gázai övezetbe

– mondta Eri Kaneko, a világszervezet humanitárius segítségnyújtási ügyekben illetékes szóvivője.

Lynn Hastings ENSZ-tisztségviselő szerint kedden több mint húsz teherautónak kellett volna megérkeznie a palesztin területre, amelybe szombat óta összesen 54 teherautó érkezett élelmiszerrel, gyógyszerekkel és ivóvízzel.

Az ENSZ palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) kedden közölte, hogy szerda estig kénytelen lesz leállni tevékenységével, ha nem érkezik üzemanyag az övezetbe.

Juliette Touma, az UNRWA kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy több mint 150 óvóhelyen 600 ezer, otthonából elmenekült ember szorul az UNRWA segítségére.

(MTI)

Erdogan szerint az ENSZ BT csak súlyosbította a gázai helyzetet

A nyugati országok hallgatása soha nem tapasztalt mértékű humanitárius válságot idézett elő a Gázai övezetben, jelentette ki kedden Recep Tayyip Erdogan török elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében. A török államfő hivatalának MTI által idézett közlése szerint a két vezető egyebek között megvitatta az izraeli-palesztin konfliktus elmérgesedését és a térséget sújtó humanitárius válságot.

Erdogan elnök megjegyezte, hogy fokozódik a palesztin területekkel szembeni kíméletlenség, és minden egyes perccel nő a halálos áldozatok száma a polgári lakosság körében. Erdogan elnök hangsúlyozta azt is, hogy Törökország továbbra is minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy biztosítsák a nyugalmat a régióban

– tette hozzá a török államfő hivatala. A telefonbeszélgetés nyomán a Kreml tudatta, hogy Moszkva és Ankara álláspontja gyakorlatilag megegyezik a független Palesztina létrehozása kérdésben.

A török elnöki hivatal által kiadott közlemény az ENSZ Biztonsági Tanácsát is azzal vádolta meg, hogy csak súlyosbította a gázai helyzetet.

Elfogultságával az ENSZ Biztonsági Tanácsa csak súlyosbította a válságot, ahelyett, hogy véget vetett volna a vérfürdőnek, a lehető leghamarabb biztosította volna a tűzszünetet, és intézkedéseket hozott volna a civilek védelme érdekében

– áll az ankarai elnöki hivatal közleményében.

A török elnök népirtással vádolta meg Izraelt, a nemzetközi közösséget pedig azzal, hogy nem lépnek fel Izrael „törvénytelen és mértéktelen”, a civil lakosság elleni támadásaival szemben. A testület „ismét a lehető legnagyobb kárt okozza az ENSZ megítélésének”, fogalmaz közleményében a török elnöki hivatal.

Hamász: összeomlottak a kórházak a Gázai övezetben

A Hamász által irányított házai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a Gázai övezetben lévő kórházak teljes egészében összeomlottak, írja a BBC.

Megerősítjük, hogy 12 kórház és 32 egészségügyi központ nem működik, és attól tartunk, hogy a következő órákban növekednek majd ezek a számok a támadások és az üzemanyaghiány miatt

– áll a közleményben.

Figyelmeztettek: „attól, hogy a kórházak ajtaja nyitva áll, az még nem jelenti azt, hogy el is tudják látni a sérült emberek tömegeit.”

Egyúttal arra kérték a nemzetközi közösséget, hogy segítsék a kórházakat üzemanyaggal és küldjenek mentőcsapatokat a helyszínre, hogy „megfelelő ellátást kapjanak az izraeli agresszió következtében megsérült emberek.”

Szijjártó szerint közel kerülhet a harmadik világháború

Szijjártó Péter New Yorkban beszélt arról, hogy ha újabb államközi fegyveres konfliktussá szélesedne ki az izraeli terrorellenes művelet, ez súlyos kihatással lenne a globális biztonságra. A külügyminiszter nyilatkozatát itt olvashatják el:

Kapcsolódó
Szijjártó szerint rendkívüli közelségbe kerülhet a harmadik világháború
Ha újabb államközi fegyveres konfliktussá szélesedne ki az izraeli terrorellenes művelet.

Túszul ejtésének körülményeiről beszélt a nyolcvanöt éves izraeli nő

Sajtótájékoztatót tartott a Hamász által túszul ejtett 85 éves asszony, Yocheved Lifschitz, akinek Nagy-Britanniában élő lánya, Sharone Lifschitz segített tolmácsolással. A sajtótájékoztatóra a tel-avivi Ichilov kórház előtt került sor, ahol az idős nőt hétfői szabadon bocsátása után ápolni kezdték. A sajtóeseményen elhangzottak közül a BBC tudósítása szerint az alábbiak voltak a legfontosabbak:

  • Az idős asszony azt mondta: „megjárta a poklot”, miután motorkerékpárral elrabolták az izraeli kibucból, ahol élt.
  • Az emberrablás során zúzódásokat szenvedett.
  • Sharone Lifschitz, a túsz lánya – aki kedden reggel érkezett Tel-Avivba Londoból – azt mondta: édesanyját és fogolytársait botokkal ütötték.
  • Azt is elmondta, hogy édesanyja látta a Hamász által fenntartott földalatti alagutrendszert, amit „hatalmas hálózatként” írt le, és „pókhálóhoz” hasonlított.
  • Miután megérkeztek Gázába, édesanyja fogvatartói a motorkerékpárról leszállva azt mondták: „hisznek a Koránban”, ezért nem fogják bántani őt. (Az iszlám összes vallásjogi iskolája szigorúan tiltja állásfoglalásaiban a hadifoglyok bántalmazását, és előírja a foglyokkal való jó bánásmódot. Mivel azonban a Hamász nem vallási, hanem iszlamista politikai szervezet, melynek katonai ágát számos entitás terrorszervezetként tartja számon, a jó bánásmód egyáltalán nem magától értetődő – a szerk.)
  • Yocheved Lifschitz a fogvatartása során tiszta körülményekről számolt be, és olyan őrökről, akik „minden körülményre” odafigyeltek. Fehér sajttal és uborkával etették őket – vagyis ugyanazt ették, amit fogvatartóik is.
  • A Hamász által ejtett többi túszról az idős asszony lánya elmondta: édesanyja úgy érzi, „a történetnek addig nincs vége, amíg mindenki vissza nem tér”.

Az idős nő részletesen is beszélt fogvatartása körülményeiről. Azt mondta, hogy a Gáza alatti alagutakban a padlóra fektetett matracokon aludtak, és két-háromnaponta orvos látogatta őket. Volt egy fogoly, aki a Gázába vezető úton súlyosan megsérült egy motorbalesetben. Az ő sérüléseit kezelték. Yocheved Lifschitz hozzátette, hogy egy alkalommal egy mentős is meglátogatta őket, hogy elhozza a szükséges gyógyszereket. Mint mondta, a csoportjában mind az öt túszul ejtett emberre jutott egy-egy őr. A túszejtők elmondása szerint „minden részletről gondoskodtak”, ide értve a „női higiénia” feltételeit is.

(BBC)

Továbbra is az izraeli-palesztin megbékélésről álmodik a hétfőn szabadon bocsátott 85 éves gázai túsz

Interjút adott a BBC Radio 4 Today műsorának a hétfőn szabadon bocsátott egyik gázai túsz, a 85 esztendős Yocheved Lifschitz lánya. A Nagy-Britanniában élő Sharone Lifschitz vegyes érzelmekkel beszélt anyja szabadulásáról, és azt mondta, édesanyja szellemileg friss, és nagyon szeretné továbbadni mindazt, amit tud a túszként foglyul ejtett társai családjainak. Sharone Lifschitz azt mondta, édesanyja továbbra is az izraeli-palesztin megbékélésről álmodik.

Alexi J. Rosenfeld/Getty Images Yocheved Lifschitz (középen) a médiának nyilatkozik lánya, Sharone Lifschitz (balra) társaságában a tel-avivi Ichilov kórház előtt, miután hétfőn este szabadon engedte a Hamász.

„Meg kell találnunk a módját, mert nincs alternatíva. Ha valami, akkor ez még elszántabbá tesz. Hosszú az út – akkora gyásszal és veszteséggel kell megküzdenünk, amin soha nem fogunk tudni túllépni, de nemzetként meg kell találnunk a továbblépés útját” – osztotta meg gondolatait a középkorú nő édesanyja szabadulása kapcsán.

A nő hozzátette, hogy az édesapja, aki még szintén az eltűntek között van, „nagyon aktívan vett részt” a palesztinok jogaiért és a békéért folytatott küzdelemben, és reméli, hogy gondoskodnak róla.

„Jól beszél arabul, így biztosan jól tud kommunikálni az ottani emberekkel” – mondta, majd hozzátette:

Anyukám azt mondta, hogy gondoskodtak róluk, és volt ott egy orvos is, szóval ez mindenkinek nagy megnyugvást jelent.

Édesanyja szabadulását Lifschitz kis fénysugárnak nevezte, de hozzátette, hatalmas sötétség is van: a háború még mindig tart.

„Nem tudom, hogy anyám tud-e a házról, arról, hogy minden elveszett” – mondta a nő az interjúban. A család mindenesetre még nem döntött arról, hogy édesanyját beavatják-e, mekkora pusztítást is végzett a Hamasz a szülőfalujuk, a Nir Oz kibuc elleni támadáskor. Ez volt ugyanis az egyik legsúlyosabb támadás október 7-én, az Izrael és Hamasz közötti háború kezdetén.

A Sharone Lifschitzcel készült teljes interjút kedd reggel nyolc óra után adta közre a BBC Radio 4 Today című műsora.

Az izraeli hadsereg kész a háború újabb szakaszára, már csak politikai utasításra várnak

Az Izraeli hadsereg készen áll és elszánt, már csak politikai utasításra vár a háború újabb szakaszát illetően – közölte Daniel Hagari izraeli katonai szóvivő kedden délelőtt.

A Reuters jelentése szerint a szóvivő azt mondta, hogy Izrael tanul az Egyesült Államok közel-keleti tapasztalataiból, de mint fogalmazott:

a mi háborúnk a határainkon zajlik, nem több ezer kilométerre Izraeltől.

Hozzátette: hetekig tartó harcokra számít.

Hagari szerint Egyiptom kulcsszerepet játszik a gázai túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalásokban, ami állítása szerint Izrael számára prioritást jelent.

Komoly figyelmeztetést küldött az ENSZ emberi jogi főbiztosa

„Az első lépésnek az azonnali humanitárius tűzszünetnek kell lennie, amelynek révén civilek életét lehet megmenteni a humanitárius segélyek gyors és hatékony eljuttatásával” – áll az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Volker Türk hétfő éjjel kiadott közleményében.

A főbiztos szerint „az emberségnek kell az első helyen állnia”, és közleményében hangsúlyozta azt is: túl sok civil, köztük sok gyermek vesztette már életét mindkét oldalon.

Fabrice COFFRINI / AFP

Emlékeztetett, hogy a Gázai övezetbe, ahol 2,4 millió palesztin zsúfolódik össze, csak szombat óta érkezik ismét nemzetközi segély Egyiptomon keresztül, és az ENSZ szerint egyelőre nagyon elégtelen mennyiségben.

Volker Türk úgy látja, ha a következő napokban vagy akár órákban nem érkezik több üzemanyag, gyógyszer, élelmiszer és víz a gázaiaknak, akkor még több ember fog éhen vagy szomjan halni, vagy az orvosi ellátás hiánya miatt meghalni. Az emberi jogi főbiztos „mélységes aggódalmát” fejezte ki a gázaiak túlélését illetően, ideértve saját munkatársait és más ENSZ-alkalmazottakat is.

Volker Türk felszólította a feleket, tegyenek meg mindent a nemzetközi jog tiszteletben tartása érdekében, és emlékeztetett arra is, hogy a háborúkban vannak jogszabályok a civilek védelmére, és aki ezeket megsérti, annak felelnie kell tetteiért.

„A palesztin fegyveres csoportok által elhurcolt és fogva tartott valamennyi civilt azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni. A túszejtést és fogva tartásukat a nemzetközi jog tiltja” – közölte. Hangsúlyozta továbbá, hogy az Izrael által „a civilek alapvető javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésének megakadályozására” hozott intézkedések „a kollektív büntetés egy formáját” jelentik, és ezért ellentétesek a nemzetközi joggal.

A palesztin fegyveres csoportoknak fel kell hagyniuk azzal, hogy vaktában indítanak rakétákat, az izraeli védelmi erőknek pedig kerülniük kell a széles spektrumú robbanófegyverek alkalmazását a sűrűn lakott területeken

– fogalmazott az ENSZ-főbiztos.

(MTI)

Légicsapásokkal folytatta Izrael hétfő éjjel a Hamász elleni háborút

Éjjeli légicsapásokkal folytatta Izrael a Gázai övezetet uraló, iszlamista Hamász szervezet elleni háborút – jelentette be az izraeli katonai szóvivő, akit a helyi média idézett kedd reggel.

A légierő az elmúlt nap folyamán több mint négyszáz katonai célpontot támadott meg a Gázai övezetben, köztük a Hamász infrastruktúrájának fontos részeit: gyülekezőhelyeiket Szadajai, Satti, Dzsabaliai, Dardzs Tafah és Ceitoun környékén, egy alagút lejáratát, amely gyors eljutást biztosította a tengerparthoz, valamint több, mecsetekben berendezett parancsnokságot.

A célzott likvidálásokkal végeztek a Nuszirat és a Sati zászlóalj parancsnokhelyetteseivel, és az al-Furkan zászlóalj parancsnokhelyettesével. A vadászrepülőgépek több tucat, rakétakilövésre készülő Hamász-fegyverest támadtak meg – közölte a szóvivő.

A palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint több tucat palesztin vesztette életét a légierő támadásában a Gázai övezet északi részén található al-Sati menekülttábornál, és sokan a romok alatt rekedtek, köztük nők és gyerekek is.

Többórás szünet után Izraelben ismét megszólaltak a légvédelmi figyelmeztetések, kedd reggel ismét izraeli területet támadtak az övezetből.

Az északi, libanoni határnál az izraeli légierő egyik repülőgépe a Dov-hegy térségében egy terroristaosztagra lőtt, amely megpróbált rakétákat indítani libanoni területről Izrael felé. A libanoni síita Hezbollah bejelentette, hogy két tagja meghalt, miközben „a szent háború, a dzsihád kötelességét teljesítették”.

A palesztinok arról számoltak be, hogy Ciszjordániában a biztonságiak letartóztatták Adnan Hamarsát, egy korábban szabadult foglyot, miután rajtaütést tartottak házában, a Dzseníntől délnyugatra fekvő Dzsabed városában. Hamarsát a Hamász egyik ciszjordániai vezetőjének tartják, az izraeli Hadera központi pályaudvarán 1994-ben elkövetett, öt embert meggyilkoló terrortámadás egyik kitervelője volt.

Izraeli katonai jelentések szerint megsebesült a hadsereg egyik tartalékos katonája az egyik ciszjordániai éjjeli razzián, ahol palesztinok robbanószerkezetet dobtak az izraeli katonákra a Ciszjordánia északi részén található Burkában.

A Hamász fogságából hétfő este kiszabadult, az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetbe hurcolt két civilt, Nurit Kufert és Joheved Lifsicet katonai helikopteren a tel-avivi Ichilov kórházba szállították, ahol kivizsgálják őket. Találkoztak családjaikkal, s az orvosok első értékelése szerint egészségi állapotuk kielégítő.

(MTI)

Biden: Gázai tűzszünet csak a Hamász összes túszának szabadon bocsátása után lehetséges

Az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti tárgyalások csak azután lesznek lehetségesek, hogy a palesztin iszlamista mozgalom elengedte az összes túszt – mondta hétfőn az amerikai elnök.

Joe Biden ezt akkor jelentette ki, amikor arról kérdezték, hogy támogatja-e a „túszokat a tűzszünetért” megállapodást. Kifejtette:

A túszokat el kell engedni, utána lehet beszélni.

Brendan SMIALOWSKI / AFP

Szavai nem sokkal azután hangzottak el, hogy a Hamász bejelentette: szabadon enged két Izraelben elrabolt túszt – írta az MTI.

Izrael több mint 220 túszról tud, akit a Hamász iszlamistái rabolták el és vittek a Gázai övezetbe október 7-én egy példátlanul véres támadás során, amely háborút váltott ki a zsidó állammal. Izrael ostrom alá vonta a Gázai övezetet, hogy megsemmisítse az iszlamista mozgalmat

A támadások során több mint 1400 ember halt meg Izraelben, a hatóságok szerint a legtöbbjüket lövedékek találták el. Az izraeli hadsereg közölte, hogy 1500 Hamász-harcos holttestét találták meg.

Hétfőn a Hamász azt állította, hogy a Gázai övezetben 5087 palesztint, többségében civilt, köztük 2055 gyereket öltek meg az izraeli bombázások, amelyek egész városrészeket romboltak le.

Joe Biden Ferenc pápával folytatott vasárnapi telefonbeszélgetése során beszélt az Izrael és a Hamász közötti konfliktusról és a gázai humanitárius helyzetről.

A pápa és én egy hullámhosszon vagyunk, nagyon-nagyon-nagyon érdekelte, hogy mit teszünk

mondta az amerikai elnök hétfőn. Hozzátette, elmagyarázta, mi a terv az Izraelnek nyújtott amerikai támogatásról, Joe Biden szerint a pápa teljes mértékben támogatta ezt.

Egyesült államokbeli palesztin és zsidó közösségek vezetőivel találkozott az amerikai külügyminiszter

Az Egyesült Államokban működő zsidó, illetve arab és palesztin-amerikai közösség vezetőjével találkozott hétfőn Antony Blinken amerikai külügyminiszter, aki egyaránt elítélte az antiszemitizmust és az iszlámellenes nézeteket.

Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint a külön-külön megtartott egyeztetéseken a politikus kiemelte: a gyűlöletnek nincs helye sem az Egyesült Államokban, sem másutt. Elítélt továbbá minden antiszemita, illetve palesztin- és iszlámellenes támadást.

Tom Brenner / AFP

A megbeszéléseken Blinken megerősítette, hogy Washington sziklaszilárdan elkötelezett Izrael biztonsága mellett, valamint világossá tette azt is, hogy kormánya továbbra is a kétállami megoldást tartja az izraeli-palesztin konfliktus megoldásának, és leszögezte:

a Hamász nem képviseli a palesztin népet.

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön szintén arra szólította fel az amerikaiakat, ne adjanak teret az antiszemita és az arabellenes nézeteknek.

Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) korábban bejelentette, gyűlöletbűncselekményként kezeli és annak megfelelően folytatja a nyomozást a hatéves Wadea al-Fayoume halála ügyében. A kisfiút Illinois államban késelte halálra egy 71 éves, Joseph Czuba nevű férfi október 14-én, a hatóságok szerint azért, mert palesztin származású volt.

A múlt héten egy észak-karolinai férfi ellen emeltek vádat, mert a gyanú szerint fenyegető üzenetet küldött egy zsidó szervezetnek.

(MTI)

Izraelbe érkezett Emmanuel Macron

Kedd reggel megérkezett Izraelbe a francia köztársasági elnök – számolt be a Guardian.

Emmanuel Macron a tervek szerint megbeszélést folytat majd Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Jichák Hercog izraeli államfővel is, mielőtt Ramallahba utazik, hogy ott Mahmud Abbász palesztin elnökkel találkozzon.

Visszaüthet Izraelnek a Gázai övezet elleni ostrom – véli Barack Obama

Az izraeli kormány döntése, miszerint elzárja az élelmiszert, a vizet és az áramot a fogságban lévő civil lakosság elől, nemcsak azzal fenyeget, hogy súlyosbítja a növekvő humanitárius válságot, hanem generációkon keresztül tovább keményítheti a palesztinok hozzáállását, erodálhatja az Izrael globális támogatottságát, Izrael ellenségeinek kezére játszhat, és alááshatja a régió békéjének és stabilitásának elérésére irányuló hosszú távú erőfeszítéseket

– írta hétfőn közzétett esszéjében Barack Obama.

A volt amerikai elnök szerint ezért fontos, hogy azok, akik Izraelt támogatják a szükség idején, olyan stratégiát támogassanak, amely cselekvésképtelenné teheti a Hamászt, miközben minimalizálja a további civil áldozatok számát.

Obama úgy véli, Izrael azon lépése, hogy segélyszállító teherautókat enged be Gázába – részben a Biden-kormányzat színfalak mögötti diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően – biztató lépés, de az Egyesült Államoknak továbbra is a nemzetközi közösség élére kell állnia a kritikus fontosságú segélyek és ellátmányok gyorsabb eljuttatásában az egyre kétségbeesettebb gázai lakossághoz.

És bár a jövőbeli béke kilátásai távolabbinak tűnhetnek, mint valaha, fel kell szólítanunk a régió valamennyi kulcsfontosságú szereplőjét, hogy működjenek együtt azokkal a palesztin vezetőkkel és szervezetekkel, akik elismerik Izrael létezéshez való jogát, hogy elkezdjék megfogalmazni a palesztinok számára az önrendelkezésre irányuló jogos törekvéseik megvalósításának életképes útját – mert ez a legjobb és talán egyetlen módja a tartós béke és biztonság elérésének, amelyre a legtöbb izraeli és palesztin család vágyik

– magyarázta Obama.

A volt amerikai elnök megjegyezte azt is, hogy különlegesen bonyolult helyzetben kell navigálni, mert egyszerre kell elutasítani a muszlim-, arab- és palesztinellenes álláspontokat, miközben el kell ismerni Izrael létezéséhez való jogát, és azt, hogy a „palesztinok is generációk óta élnek a vitatott területeken; hogy sokan közülük nemcsak Izrael megalakulásakor kényszerültek lakóhelyüket elhagyni, hanem még most is, a telepes mozgalom révén, amely túl gyakran kap hallgatólagos vagy kifejezett támogatást az izraeli kormánytól, és amely továbbra is erőszakkal kényszeríti őket lakóhelyük elhagyására”.

Olvasói sztorik