Az Alkotmánybíróság (Ab) közleménye emlékeztet rá: az alkotmány szerint tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.
A határozat indokolása megállapította, hogy a támadott rendelkezés nem felel meg a kivételesség alkotmányban foglalt követelményének, a kisajátítás ugyanis az adott szabályozásban minden nehézség nélkül pótolható enyhébb eszköz alkalmazásával – olvasható az Alkotmánybíróság közleményében. Az Ab a Nemzeti Földalapról szóló törvény más rendelkezéseit, továbbá a termőföldről, valamint a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény, és számos kapcsolódó kormányrendelet és -határozat szabályait kifogásoló indítványokat elutasította.