Belföld

Orvosi mulasztás okozta Zavadszky halálát?

Több mint egy hónapja hunyt el Zavadszky Gábor, a ciprusi Apollon Limassol négyszeres magyar válogatott játékosa. Továbbra sincs azonban válasz arra, mi okozhatta a 31 éves futballista tragédiáját – írja a Nemzeti Sport.

A múlt hét óta a család hivatalos jogi képviselője, dr. Pozsonyi Tibor jár el a hozzátartozók érdekében. Az ügyvéd elmondta, a halotti anyakönyvi kivonaton kívül a Zavadzsky család semmilyen hivatalos iratot nem kapott, így semmiféle jogi vagy más jellegű eljárást nem kezdeményezhet.

Számomra aggályos, hogy még a boncolási jegyzőkönyvről, amely az eljárás közben készül, sem kapott másolatot a család – mondta dr. Pozsonyi Tibor, aki szerint az is furcsa, hogy Gábort halála másnapján boncolták, de a vizsgálat eredményeivel nem sietnek ennyire. Ilyen gyorsan akkor boncolnak fel valakit, ha felvetődhet az idegenkezűség gyanúja. A villámgyors eljárás nyomán esély sem volt rá, hogy magyar szakember is jelen legyen a boncolásnál – tette hozzá Pozsonyi.

Az ügyvéd már intézkedett, hogy hivatalos nyoma is legyen a család érdeklődésének. Kérésére a Külügyminisztérium érdekvédelmi osztálya is próbálja sürgetni az ügymenetet, az ügyvéd hivatalos levelet írt Ciprus magyarországi és Magyarország ciprusi nagykövetségének, kapcsolatban áll a limassoli rendőrséggel, hogy a lehető legtöbb információt begyűjtse a tragédia körülményeiről. Dr. Pozsonyi Tibor elmondta, hogy a hivatalos iratokra azért is van szükség, mert azok hiányában a biztosítással kapcsolatos ügyeket sem lehet lebonyolítani.

Várjuk a válaszokat, de az eddigi tapasztalatok szerint meglehetősen kényelmes tempóban halad az ügyintézés – mondta dr. Pozsonyi Tibor, aki nem hiszi, hogy véletlenek szerencsétlen összejátszása vezetett a tragédiához; tart attól, hogy mulasztás történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik