Márton Richárd szerint nem kell aggódnia amiatt, hogy Milák Kristóf még nem tért vissza a versenyekre.
A 200 méter pillangón a 2021-es tokiói olimpián aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Eredetileg a pénteken induló világkupa-versenyen tért volna vissza, ám ezt végül lemondta.
Márton viszont részt vett 100 pillangón a Duna Arénában rendezett verseny döntőjében, amelyet követően az M4 Sport kameráinak elmondta, hogy nem kell pánikolni.
Azt üzenem mindenkinek, tartson magában önkontrollt, nyugodjon meg. Nem olyan nehéz, nekem is ezt meg kellett tanulnom. Kristóf nem fogja befejezni a versenyeket, meg fog jelenni, nyugodjon meg mindenki
– mondta azzal kapcsolatban, hogy igyekezett magára koncentrálni, miközben az elmúlt napokban minden a csapattársáról, az olimpiai bajnok Milák Kristófról szólt.
Márton Richárd egyébként hatodik helyen végzett 100 méter pillangón a pénteki döntőjében. A versenynap három magyar bronzérmet hozott, az első kettőt egy házaspár, Telegdy Ádám és Kapás Boglárka szolgáltatta: előbbi 200 méter háton, utóbbi 200 méter pillangón lett harmadik. A harmadik dobogós eredmény az utolsó pénteki versenyszámban, a férfiak 4×100 méteres gyorsváltójában született, melyben a Márton Richárd, Szabó Szebasztián, Magda Boldizsár, Németh Nándor összetételű négyesnek köszönhetően.
A nap egyik nagy szenzációja pedig az volt, hogy az ausztrál Kaylee McKeown világcsúccsal nyert női 50 méter háton, 26.86 másodperces idővel nyert, ezzel a kínai Liu Hsziang 2018-as rekordját döntötte meg (26.98 mp).