Emlékeztetett arra, hogy hétfőn a parlamentben, Szijjártó Péterrel és Répássy Róberttel közösen jegyzett interpellációjukban azt kérdezték Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy indokoltnak tartja-e a vizsgálatot az ügyben, ugyanakkor ettől függetlenül szerdán feljelentést tettek „Gyurcsány Ferenc fantomcége ügyében” a Legfőbb Ügyészségnél.
Hozzátette: azért fordultak a hatósághoz, mert arra a következtetésre jutottak, hogy felmerül bűncselekmény elkövetésének a gyanúja az ügyben. A Magyar Nemzetben nemrégiben megjelent cikksorozat szerint a cég jogi értelemben nem létezett 1993 és 1995 között, mert a cégbíróság elutasította a bejegyzését. A fideszes képviselők szerint fennáll a gyanúja annak, hogy a jelenlegi miniszterelnök több jogsértést követett el, azzal pedig, hogy a törvényben előírt elszámolási mérleget és adóbevallásokat nem készítette el, adóbevételtől foszthatta meg a magyar államot.
