Élet-Stílus

Manuel visszafizette a húszezer forintos kárt, amit hat évvel ezelőtt okozott a Noé Állatotthonnak

Szabó Gábor / RTL
Szabó Gábor / RTL
Az alapítvány szóvivője szerint a rapper emellett egy további „gáláns adománnyal” is támogatta a szervezetüket.

2017. október 9-én három fiatal kirabolta a Noé Állathont, az alapítvány adománygyűjtő perselyét vitték el. Köztük volt az 2019-es X-Faktor felfedezettje, Manuel is, akit a rendőrség annak idején a tettestársaival együtt 50 óra közmunkára kötelezett, illetve fejenként 20 ezer forintot is vissza kellett volna fizetniük – a héten kiderült, hogy a fiúk mindennek azóta sem tettek eleget. A hírt az alapítvány szóvivője, Schneider Kinga erősítette meg.

A Telex most arról ír, hogy The Voice coacha időközben kifizette az említett húszezer forintot az állatotthonnak, és egy további „gáláns összeget” is adományozott nekik.

Schneider Kinga a közösségi oldalán írt arról, hogy csütörtökön több mint 20 percet beszéltek telefonon Manuellel, akiben ez idő alatt egy értelmes, felnőtt módon viselkedő embert ismert meg. Utóbbi a beszélgetés során azzal magyarázta eddigi mulasztását, hogy nem tudta, miként rendezhetné az általa okozott kárt.

A beszélgetés végére azt gondolom, hogy ő megértette az elmúlt 6 év kérdőjeleit. Én pedig szeretném hinni, hogy megismertem valakit, akinek elhihetem és elfogadhatom a bocsánatkérését, mert valóban komolyan gondolja

– fogalmazott a szóvivő.

Kapcsolódó
Manuel hat éve egy állatotthontól lopott, máig nem fizette vissza a 20 ezer forintot
A Noé Állatotthon szóvivője elmondta, azt szeretnék, ha az énekes kifizetné a pénzbüntetést és ledolgozná a rá kirótt közmunkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik