Élet-Stílus

Ázsia Expressz: Ördög Nóra viccből élő sast kért a játékosoktól, lehidalt, amikor Alekoszék tényleg hoztak egyet

A műsorvezető azt mondta, visszaadja a diplomáját.

Az Ázsia Expressz csütörtöki adásában Ördög Nóra azzal az útravalóval indította el a versenyzők napját, hogy amennyiben prezentálnak neki egyet Mexikó címerállatai közül – azaz egy élő sast vagy kígyót – védettséget kapnak. Bár a műsorvezető csak viccelt, Alekoszék eldöntötték, hogy teljesítik a feladatot. Mindenáron egy sast akartak szerezni, ami sikerült is nekik néhány helyi fiatal közbenjárásával. Amikor a görög a madárral az alkarján megjelent a téren, Ördög Nóra először nem is hitt a szemének.

Befejezhetjük az egész évadot, ezt egyszerűen nem hiszem el! Nem találok szavakat, tényleg

– mondta a jelenet láttán a műsorvezető, hozzátéve, biztos volt benne, hogy senki sem fog élő állatot találni a környéken, főleg nem sast.

Ördög hangsúlyozta, hogy Varsányiék nagyon rizikós vállalkozásba kezdtek, olyan sokat vártak ugyanis a sasra, hogyha végül nem került volna elő a madár, biztosan nem tudták volna behozni a hátrányukat a többiekkel szemben, akik eközben belekezdtek a napi feladatba.

Ez egy dupla vagy semmi volt, és dupla lett. Gratulálok nektek! Én nem tudom, visszaadom a diplomámat, komolyan mondom

– hüledezett tovább.

Alekoszék mutatványa egyébként igencsak megérte a várakozást, ugyanis így automatikusan továbbjutottak a következő fordulóba, és pihenés várt rájuk, amíg a többiek különböző kihívásokat teljesítettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik