Belföld

Robbantások a Tiszán

Jégtorlódástól tartanak a vízügyi szakemberek a Felső-Tiszán, ezért a folyó timári szakaszán a debreceni lövészdandár és a vízügyi szervezet közösrobbantási gyakorlatot rendezett.

A januári-februári hideg időjárás következtében jelentős, 20-30 centiméter vastagságú, egybefüggő jégréteg alakult ki a folyón – mondta Bodnár Gáspár, a vízügyi szervezet vezetője. Az előrejelzés szerint a napokban enyhe, csapadékos időjárásra lehet számítani, ami árhullámot indíthat el a Tiszán, és az emelkedő vízszint megmozdíthatja a jégpáncélt – tette hozzá. Az igazgató szerint akár jégtorlódások is kialakulhatnak, amelyre készülni kell, ezért szerveztek közös jégrobbantási gyakorlatot a honvédség egységeivel.

A lövészdandár katonái kézből eldobott, illetve jég alá helyezett robbanóanyagokkal törték fel a Tisza jegét Timárnál. Bodnár Gáspár szólt arról is, hogy a Szamos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán szintén 20-30 centiméter vastagságú a jégréteg, míg a Krasznát és a Túr folyót 15 centiméteres jég borítja. A nyíregyházi vízügyi szervezet vezetője megemlítette: a Felső-Tisza vízgyűjtő területén a csütörtöki, nap közbeni folyamatos havazással kétmilliárd köbméterre emelkedett a lehullott hó víztartalma. Ez 1,45 milliárd köbméterrel kevesebb a 3,45 milliárd köbméteres tavalyi a rekordnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik