Élet-Stílus

Nyerő Páros: „Megverem még ma!” – jelentette ki Domján Evelin, miután Vastag Csaba a súlyával viccelődött

RTL
RTL
Végül jót nevettek a dolgon.

A Nyerő Páros keddi adásában a levegőben lógva kellett különböző jelzőkkel ellátott táblákat megszerezniük a női versenyzőknek, kiválogatva azokat, amelyekről úgy vélték, a többiek mondhatták rájuk. A kívánt magasságokért a párjaik feleltek, akik felemelték és leeresztették őket egy horgászbot segítségével.

Vastag Csaba és Domján Evelin kevesebb, mint 4 perc alatt teljesítették a saját körüket, utóbbi később a riportszobában fejtette ki, mennyire büszke a férjére.

Nagyon büszke vagyok, hogy a Csabi így tudott velem horgászni, le-föl. Azért nem vagyok egy kis súlyú lány, 62 kilót így repíteni föl-le, azért ahhoz jó kondi kell

– mondta Domján, mire Vastag Csaba ránézett, és azt kérdezte tőle: „fogytál?”

Megverem még ma!

érkezett a válasz, miután az énekes és a felesége is elnevették magukat.

Voksán Virágéknál már nem telt ilyen derült hangulatban a horgászós feladat.

Kapcsolódó
Nyerő Páros: „Fogalmi zavarban szenvednek, buták” – Voksán Virág kedvese kiakadt azon, amiket a többiek mondtak róluk
A lemezlovas viszont kijelentette, hogy bóknak veszi a kevésbé hízelgő jelzőket is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik