Kultúra

Előzetest kapott Tóth Barnabás új filmje, a Mesterjátszma

Juno11
Juno11
Ilyen pszichothrillert magyar rendező korábban még sosem készített.

November 9-én érkezik a mozikba a Cinefesten közönségdíjat nyert Mesterjátszma, az Akik maradtak című filmjével korábban az Oscar-díj kapujáig jutó Tóth Barnabás csavaros pszichothrillere, aminek most megjelent a hivatalos előzetese – derül ki a készítők sajtóközleményéből.

Stefan Zweig Sakknovellájának szabad adaptációjában Márta (Varga-Járó Sára) és István (Váradi Gergely) az utolsó menekültvonattal próbálja elhagyni az országot. A fiatal pár mellett az egyház ereklyéi is a határ felé tartanak, melynek útját B-ből (Hajduk Károly), a katolikus papból a hatalom emberei kínzással próbálják kiszedni. A szereplők történetei a vonaton egy mindent eldöntő sakkjátszma során keresztezik egymást, melyen már nemcsak a kincsek sorsa, de a szerelmesek élete is a tét.

A közlemény szerint a Mácsai PáltPéterfy Borit és Szirtes Ágit is felvonultató adaptáció olyan váratlan fordulatokkal teli pszichothriller, amilyet a nézők magyar rendezőtől eddig még nem láthattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik