Szórakozás

Eladó Ganxsta imádott Mustangja

Ganxsta Zolee-nak (44) fájó szívvel, de túl kell adnia imádott 1972-es Ford Mustangján, ugyanis óriási teher kigazdálkodnia a fenntartását.

– Tavaly nem voltunk nyaralni, de a nyitott kocsival való furikázás adott egy üdülési hangulatot a hétköznapjainknak. A nyarat végigküldtem vele, isteni volt, élveztem, de kieszi az embert a zsebéből. Kénytelen leszek eladni, bármennyire is a szívemhez nőtt. Most garázsban áll, mert a szerződésem szerint még egy évig nem adhatom el, de használni már nem tudom, mert a fenntartásának költségei nagyon magasak. Oldtimervizsgát kellene letenni, ha ez lejár, ehhez pedig felújítás kell, amihez csak az alkatrészek több millió forintba kerülnek. Maga a vizsga is több százezres tétel. Egyszerűen nincs pénzem az autóra, a házam elvisz mindent. Pedig nagyon megszerettem, sokkal jobban tetszenek a régi kocsik, mint az újak. Most egy lepukkant Skoda Octaviával járok, az legalább keveset fogyaszt – nyilatkozta a Blikknek Ganxsta Zolee.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik