Sport

Magyar hokissal erősített a New York Islanders tartalékcsapata

Zbigniew Meissner / MTI / PAP
Zbigniew Meissner / MTI / PAP
Az észak-amerikai ECHL-ben szereplő Worcester Railers szerződtette a 2023/24-es idényre a válogatott jégkorongozót, Garát Zsombort. A tengerentúli hokiliga harmadosztályában érdekelt együttes az NHL-es New York Islanders egyik tartalékcsapata.

A klub a honlapján emlékeztetett, hogy a 26 éves magyar hátvéd az előző idényben az Erste Ligában szereplő Budapest JA-ban 36 mérkőzésen 15 pontot (5 gól, 10 gólpassz) szerzett.

Garát a májusi elitvilágbajnokságon – amelyen búcsúzott az élvonaltól a magyar csapat – hét összecsapáson lépett jégre és egy asszisztja volt.

A játékos szeptemberben részt vehetett az Islanders edzőtáborában, majd a másodosztályban szereplő Bridgeport Islanders táborába került.

Ő volt a negyedik magyar hokis – az első hátvéd –, aki NHL-es táborban szerepelhetett. Korábban a kapus Szuper Levente (Dallas Stars, Calgary Flames, St. Louis Blues), a csatár Vas János (Dallas Stars) és a szintén kapus Vay Ádám (Minnesota Wild) vehetett részt ilyen felkészülésben.

Az Edmonton Oilers által 1999-ben – első magyarként – draftolt Gröschl Tamás végül nem volt táborban.

A Worcester Railers 23 fős kerettel szombaton kezdi meg a felkészülést a szezonra, amely október végén rajtol.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik