Élő Nagyvilág

Újabb csapást mért a Duna menti ukrán kikötőkre Oroszország

Yulii Zozulia / NurPhoto / AFP
Yulii Zozulia / NurPhoto / AFP

A csütörtöki nap történéseiről itt olvashat.

Kölcsönös diplomatakiutasítás történt

Az Egyesült Államok kiutasított két diplomatát az orosz nagykövetségről, miután az oroszok korábban kiutasítottak két diplomatát a moszkvai amerikai nagykövetségről, közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium.

Biden találkozhat a kínai elnökkel

Joe Biden amerikai elnök pénteken azt mondta, lehet, hogy következő hónapban találkozik majd Hszi Csinping kínai elnökkel San Franciscóban, de egyelőre semmi nem biztos, írja a Reuters.

A találkozón arról is szó lenne, hogy Kína semleges pozíciót vett fel Oroszország és Ukrajna háborújában.

Von der Leyen: Az uniós csatlakozás érdemalapú

Az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamata meritokratikus, érdemalapú, mondta el Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken az uniós államfők granadai informális találkozója után.

Marcelo del Pozo / Getty Images

Hozzátette, hogy Ukrajna nagy lépéseket tett a csatlakozás felé azóta, hogy tavaly megkapta a tagjelölti státuszt, de még kemény munka van előtte, mire tényleg EU-tag lehet. Ukrajnának és a többi csatlakozni kívánó országnak szigorú kritériumoknak kell megfelelniük a demokratikus alapelvek tiszteletben tartásában.

Berendelte az orosz nagykövetet az osztrák külügy a hrozai rakétatámadás miatt

Az osztrák külügy berendelte Dmitrij Ljubinszkijt, Oroszország ausztriai nagykövetét a kelet-ukrajnai Hroza ellen elkövetett orosz légitámadás miatt, írja az ORF.

A 444 emlékeztet: az orosz támadásnak már több mint 50 halálos áldozata van. A rakéták becsapódása idején a faluban épp egy elesett ukrán katonát gyászoltak.

Andriy Yermak Telegram Account / ANADOLU AGENCY / AFP

Megint Harkivot lőtték az oroszok

Az orosz erők péntek reggel ismét tüzet nyitottak a kelet-ukrajnai Harkiv város központjára, az eddigi információk szerint két halálos áldozata és 28 sérültje lett a támadásnak – közölte Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója a Telegramon.

A közlés szerint életét vesztette egy tízéves fiú és a nagyanyja, miután találat érte a lakóházukat. A 68 éves nő holttestét a mentést végzők emelték ki a romok alól, a halott fiú 11 hónapos, sérült öccsével együtt. A gyermekek szüleit úgyszintén sérülésekkel kórházba szállították. A szétlőtt épületek romjai között még tart a kutatás túlélők és holttestek után.

A kormányzó Facebook-oldalán arról adott hírt, hogy az orosz erők pénteken Vovcsanszk települést is ágyúzták, aminek következtében három helyi lakos sérült meg, a háromlakásos társasház pedig – amelyben laktak -, összedőlt és kigyulladt. Egy 76 éves férfi súlyos égési sérüléseket, egy 75 éves nő és egy 25 éves rokkant nő füstmérgezést szenvedett.

A helyi hatóságok közlése szerint a nap folyamán Kupjanszkot is lőtték Harkiv megyében az oroszok. Eltaláltak egy többszintes lakóépületet, az eddigi jelentések szerint senki sem sérült meg.

Az ukrán főügyészség sajtószolgálata a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz hadsereg Tornado-Sz típusú rakéta-sorozatvetővel vette tűz alá a kupjanszki járásban lévő Sevcsenkove települést, a támadásban egy helyi lakos sérült meg.

Dmitro Csubenko, a Harkiv megyei ügyészség szóvivője az ukrán Szabadság Rádiónak adott nyilatkozatában elmondta: Hora falu kávézójára az orosz erők azért mérhettek csütörtökön több mint ötven áldozatot követelő, célzott rakétacsapást, mert azt hitték, hogy katonák vannak bent, holott csakis civilek voltak, többségükben nők. Az ukrán belügyminiszter korábban már közölte, hogy a helyiségben a támadás idején épp halotti tort tartottak egy elesett ukrán katona emlékére, és mintegy hatvanan voltak odabenn, a falu lakosainak csaknem egyharmada.

A csapás nagyon pontos volt, és drága rakétát használtak, amiből kevés van Oroszországban

– jegyezte meg a szóvivő.

Roman Mrocsko, a déli Herszon város katonai adminisztrációjának vezetője a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a megyeszékhely központjára nyitottak tüzet pénteken hajnalban az orosz csapatok, és eltaláltak egy lakóépületet. A személyi sérülésekről szóló információkat még pontosítják – tette hozzá.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 281 ezret. Állításuk szerint előző nap mintegy 620 orosz katona halt meg. Az ukrán erők az elmúlt nap során megsemmisítettek egyebek között húsz orosz harckocsit, 23 tüzérségi rendszert és 29 drónt.

(MTI)

Az oroszok megpróbálnak visszakerülni az ENSZ emberi jogi tanácsába

Oroszország szeretne visszakerülni az ENSZ emberi jogi tanácsába. Az erről szóló szavazás jövő héten lesz, és fontos tesztje lehet annak a nyugati szándéknak, hogy Oroszországot elszigeteljék.

A Reuters szerint vannak diplomaták, akik úgy látják, van esélye az oroszoknak visszakerülni az emberi jogi szervezetbe a keddi titkos szavazáson.

Ennek két oka van. Az egyik a háborús fásultság, a másik, hogy sokan nem akarják, hogy az ENSZ-ben teljesen a nyugatiak domináljanak.

Újabb holttest került elő a harkivi lakóház romjai alól

Egy 68 éves nő holttestét találták meg a romok alatt, így kettőre nőtt a harkivi lakóházat ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma, közölte Oleh Szinyehubov, a harkivi régió katonai közigazgatásának vezetője.

A mentők egy 68 éves halott nő holttestét találták meg: ő a nagyanyja annak a tízéves gyereknek, akit szintén a lakóházba csapódó orosz rakéta ölt meg, valamint egy tizenegyéves gyereknek, aki megsebesült

– közölte Szinyehubov.

Legalább 28 sebesültje van a támadásnak.

SERGEY BOBOK / AFP Harkiv központja a támadás után.

Az ukrán hatóságok tájékoztatása szerint Harkivban két orosz rakéta is lakóövezetet talált el. Az egyik egy háromemeletes épületbe csapódott, a másik pedig az útba fúródott és megrongálta a környékbeli házakat.

(SkyNews)

Tovább nőtt a harkiv megyei falut ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma

Tovább nőtt, és péntekre elérte az 52-őt a kelet-ukrajnai, Harkiv megyei Groza települést ért orosz rakétatámadás halálos áldozatainak száma – közölték a helyszínen dolgozó mentőalakulatok.

A falu egyik üzletébe és az ugyanabban az épületben lévő kávézóba, ahol mintegy hatvan ember tartózkodott, egy Iszkander típusú ballisztikus rakéta csapódott – tájékoztatott Ihor Klimenko belügyminiszter.

Az üzletben és a kávézóban is falubeliek gyűltek össze egy megemlékezésre, amelyet egy elesett helybeli katona temetése után rendeztek – közölte a politikus, hozzátéve, hogy Groza 330 lakosú település.

A mentőalakulatok 52 halottról, köztük egy hatéves gyerekről, továbbá hat sebesültről számoltak be.

Az Interfax-Ukraina hírügynökség által idézett regionális ügyészség szóvivője szerint az áldozatok között volt egy nő és egy gyermek, a felesége és a fia annak az ukrán katonának, aki harcban esett el, és akinek a temetését tartották.

A támadás helyi idő szerint délután negyed kettő körül történt – mondta el Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója. Az elöljáró elítélte a történteket, mondván: ez volt a leghalálosabb támadás a harkivi régióban az orosz invázió 2022-es kezdete óta. A kormányzó háromnapos gyászt hirdetett.

Továbbra is támogatnunk kell az ukrán népet, mert ez az a megdöbbentő valóság, amelyben nap mint nap él

– jelentette ki Karine Jean-Pierre, a washingtoni Fehér Ház szóvivője.

A francia külügyminisztérium „a lehető leghatározottabban” elítélte a rakétatámadást, és nyilatkozatában azt írta: „Az ukrán polgári lakosság szándékos célba vételével Oroszország ismét háborús bűnöknek minősülő atrocitásokat követ el”.

Az orosz atrocitások még aljasabb szintre jutottak

– reagált Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az X közösségi portálon.

(MTI)

Svédország 2,2 milliárd koronával támogatja Ukrajnát

Stockholm 2,2 milliárd svéd korona (mintegy 73,5 milliárd forint) értékű katonai támogatást jelentett be Kijev számára a 14. svéd támogatási csomag részeként – közölte Pal Jonson svéd védelmi miniszter pénteken.

Jonson ezzel egyidőben azt is bejelentette, hogy a kormány meg fogja vizsgálni annak a lehetőségét is, hogy Stockholm Gripen vadászgépeket adományozzon Kijevnek, ugyanakkor leszögezte, hogy ennek feltétele, hogy Svédország a NATO teljes jogú tagja legyen.

JONAS EKSTROMER / TT NEWS AGENCY / AFP Egy JAS 39 Gripen svédország katonai bemutatón 2023 szeptemberében.

Megvitatja a duma vezetése az átfogó atomcsendegyezmény ratifikációjának visszavonását

Megvitatja következő ülésén az orosz parlament alsóházának tanácsa az átfogó atomcsendegyezmény ratifikációja visszavonásának kérdését – közölte Vjacseszlav Vologyin házelnök pénteken a Telegramon.

Az Állami Duma Tanácsának következő ülésén mindenképpen megvitatjuk az Átfogó Atomcsendszerződés (CTBT) ratifikációja visszavonásának kérdését. Ez összhangban van államunk nemzeti érdekeivel. És ez válasz lesz az Egyesült Államoknak, amely mind ez idáig nem ratifikálta a szerződést

– írta Vologyin.

A világhelyzet megváltozott. Washington és Brüsszel háborút indított hazánk ellen. A mai kihívások új megoldásokat követelnek

– fogalmazott az orosz alsóház elenöke.

Vlagyimir Putyin elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtökön Szocsiban tartott plenáris ülésén nem válaszolt arra a kérdésre, hogy Oroszországnak szüksége van-e a nukleáris fegyverkísérletek újraindítására, ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Moszkva visszavonja az átfogó atomcsendegyezmény ratifikációját. Úgy vélekedett, hogy nincs szükség az orosz nukleáris doktrína koncepciójának megváltoztatására, mert jelenleg semmi sem veszélyezteti az orosz államiság létét.

(MTI)

Harkivot lőtték az oroszok, meghalt egy tízéves gyerek

Egy tízéves gyerek holtteste került elő a romok alól Harkivban, miután Oroszország légicsapást mért az északkeleti ukrán városra – közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Oleh Szinyehubov, a harkivi régió katonai közigazgatásának vezetője arról tájékoztatott, hogy a támadásokban legalább 16-an megsérültek, köztük egy 11 hónapos csecsemő.

A támadások után több autó kigyulladt és épületek rongálódtak meg.

Tegnap a szintén harkiv megyei Hroza nevű faluban Oroszország a háború egyik legsúlyosabb civilek elleni atrocitását követte el. A 330 lakost számláló településen egy boltot és egy kávézót találtak el: a támadásban 51-en vesztették életüket, köztük egy hatéves kisfiú.

Kapcsolódó
Megemlékezésen vettek részt egy ukrán falu lakosai, amikor orosz légicsapás érte őket
51-re emelkedett a halálos áldozatok száma abban az ukrán faluban, amelyet csütörtök délután orosz légicsapás ért – írja a Guardian.A lövedékek a 330 lakost számláló Hrozában egy boltot és kávézót találtak el, ahol éppen megemlékezést tartottak a helyiek.

Oroszország nagyszabású dróntámadást indított az ukrán folyami kikötők ellen

Oroszország az éjszaka folyamán „nagyszabású” dróntámadást indított az ukrán kikötői infrastruktúra ellen, és megrongált egy gabonaraktárat a Duna-parton, Odesszában – közölte pénteken az odesszai katonai közigazgatás.

„Csapás érte a határ menti- és kikötői infrastruktúrát a Duna-parton: megrongálódott egy gabonatároló, és több teherautó kigyulladt” – közölték az ukrán erők. A tüzet eloltották, áldozatok nem voltak – tették hozzá.

Ukrainian emergency service / AFP PHOTO Tűzoltás az odesszai kikötőben 2023. október 6-án.

Oleh Kiper, a régió katonai közigazgatásának vezetője elmondta, hogy a támadás a román határ közelében fekvő Izmajil kerületben történt, ahol ideiglenesen felfüggesztették a kompátkelést.

Az ukrán légvédelem az éjszaka során 11 drónt semmisített meg a déli régiókban: hármat Odessza, nyolcat Mikolajiv fölött.

Oroszország július óta támadja a Duna-deltában levő ukrán folyami kikötőket. A dróntámadások célja az ukrán gabonaimport akadályozása. A folyami kikötők az ukrán gabonaexport mintegy negyedét fogadták, mielőtt Oroszország júliusban kilépett a fekete-tengeri gabonaegyezményből, amely csaknem egy évig lehetővé tette Ukrajna számára, hogy a Fekete-tengeren keresztül szállítson mezőgazdasági termékeket a világpiacra.

Az elmúlt hónapokban az orosz célpontok között volt az ukrajnai Izmajil és Reni kikötő is: mindkét város a Duna partján fekszik, közel Romániához, amely a támadások miatt megerősítette a térségben a légvédelmét.

Kapcsolódó
Románia megerősíti a légvédelmét az ukrán határon
Románia közelebb viszi a légvédelmi rendszereit az Ukrajnával határos Duna menti falvakhoz – írja a Reuters két védelmi forrásra hivatkozva.

(CNN)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik