Élet-Stílus

Állatvédelmi elismerést kapott az Igazságügyi Minisztériumtól Istenes László

tv2
tv2
Komoly díjátadót tartottak: a képek alapján Gregor Bernadett is fellépett.

„Az Állatok világnapján első ízben került sor a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által közösen alapított állatvédelmi szakmai díjak átadására. Az Év Állatvédő Állatorvosa, Jogásza, Állatkerti Szakembere, Civile és Közéleti Személyisége díjakat Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke adták át” – olvasható az Igazságügyi Minisztérium hivatalos honlapján.

Az Év Állatvédő Közéleti Személyisége kategóriában Istenes Lászlót is díjazták, akiről úgy számolnak be: „Számos magazinműsort vezetett és szerkesztett, emellett saját műsorgyártó és rendezvényszervező céget vezet. Jelenleg a TV2 Mokka című műsorának műsorvezetője, elkötelezett állatvédő”.

A díj után Istenes úgy fogalmazott saját közösségi oldalán, nagyon szereti az állatokat, két éve van kutyájuk otthon.

A legegyszerűbben talán úgy tudom leírni, hogy jobb emberré tett bennünket. Azt gondolom, életünk egyik legnagyobb és legjobb döntését hoztuk meg, amikor elhatároztuk, hogy új családtaggal bővítjük kis csapatunkat.

Istenes úgy fogalmaz, meglepte a díj, de megtisztelve érzi magát.

Meglepő azért, mivel azt gondolom, ma már egyre többen egyre többet teszünk a velünk élő állatokért, tehát szerencsére, nagyon sok díjazott lehetne. Másrészt azért, mivel nem gondolom, hogy az, amit teszek, teszünk bármiben is különleges lenne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik