Élet-Stílus

Fresh Andi: Mindig elsírom magam, amikor meglátom a laboreredményemben, hogy minden rendben

24.hu
24.hu

Két és fél éve diagnosztizálták mellrákkal Fresh Andit, aki ma már tünetmentesen él, felgyógyult a betegségből. Megpróbáltatásairól most a Blikknek mesélt. Azt mondja: teljesen gyógyultnak így sem mondhatja magát, inkább csak tünetmentesnek. 16 kemoterápiás kezelésen esett át.

A hormonális eredetű mellrákról szokták mondani, hogy öt év után gyógyultnak számít, aki átesett ezen a betegségen. Nálam azonban nem ez a helyzet, mert ebben az esetben az első három év a kritikus, és őszintén szólva én inkább azt vallom, hogy nem gyógyultnak számítok, csak tünetmentesnek, és ha életem végéig így marad, akkor örülünk. Ennek ellenére egyáltalán nem volt és ma sincs betegségtudatom, mert végig optimistán kezeltem ezt a helyzetet. (…) Mindig elsírom magam, amikor meglátom a laboreredményemben, hogy nincs változás, minden rendben van. Majd felhívom anyuékat, és ők is elsírják magukat.

Azt meséli, átértékelte az életét, már az apróságoknak is képes örülni: „Amikor úgy kelünk fel, hogy – természetesen – kócos a hajunk és megfésüljük, avagy nyáron elmegyünk csobbanni egyet , netán épp kifestjük a szempillánkat, nem is tudjuk, hogy ezek a pillanatok milyen értékesek. Ma már nem érdekel, ha kócos vagyok vagy van egy kis lenövésem, mert van hajam, és ez az, ami számít”.

Mint mondja, karácsonyra sem ajándékot kér, hanem élményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik