Kultúra

Magyar lottónyertesekről szóló, állami támogatás nélkül készült dokumentumfilm kapott európai díjat

Fortuna vendégei
Fortuna vendégei
Az MTVA nem támogatta az ötletet, így a készítők horvát partnerekkel dolgoztak együtt, és horvát színekben indultak a díjért.

Korábbi kollégánk, Kálmán Mátyás Fortuna vendégei című, magyar lottónyertesekről szóló munkája nyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a Heart of Europe nemzetközi televíziós fesztiválon, Varsóban. A film a Horvát Televízió (HRT) és a Pleganje Snova koprodujciójában, a Horvát Filmalap (HAVC) támogatásával készült, a Magyar Televízió (MTVA) pedig nem támogatta, így horvát színekben indult az elismerésért – adták hírül a készítők.

A Heart of Europe International TV Festival & Forum a Lengyel Televízió (TVP) kezdeményezése, ami a közép- és kelet-európai közszolgálati műsorszolgáltatók legújabb televíziós tartalmainak széles körű bemutatóját és versenyét kínálja. A fesztiválon a lengyel, cseh, szlovák, szlovén, magyar, észt, litván, lett, horvát, szerb, román, bolgár, ukrán, grúz és litván közszolgálati televíziók által készített legjobb játékfilmek, sorozatok, dokumentumfilmek, valamint szórakoztató, gyermek- és ifjúsági műsorok mellett digitális projektek egész sora is bemutatkozott.

A dokumentumfilm az Andraschek házaspár lottónyereményét követő négy év eseményét mutatja be. A 2014-ben forgatni kezdett film világpremierje 2022-ben, a Szarajevói Filmfesztiválon volt, azóta pedig több rangos, bel- és külföldi szemlén tűnt fel, a most elnyert Heart of Europe Award mellett a FIPRESCI díjat is megszerezte, amit filmkritikusokból álló, nemzetközi zsűri ítél oda egész estés játék- vagy dokumentumfilmeknek.

Hálásak vagyunk horvát partnereinknek, mert magyar forrás híján kizárólag nekik köszönhető, hogy ez a megható és megrázó, minden ízében közérdeklődésre számot tartó történet végre a közönség elé tárható. Köszönet a maroknyi stábnak, akik velünk voltak az évek során. Legfőképp pedig köszönjük Anikónak és Lacinak, akik bíztak bennünk, beengedtek az életükbe. Tanulságos történetüket több európai csatorna sugározza majd. Bízunk benne, hogy Magyarországon is látható lesz a képernyőkön.

– mondta Horváth-Szabó Ágnes producer, aki a díjat szeptember 28-án, Varsóban vette át.

A film hazai gyártó cégei a COLLOC Productions és az ELF Pictures voltak, míg horvát koproducerként a Peglanje snova vett részt a munkákban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik