Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: Így lehet két óra alatt megszárítani a ruhákat szárítógép nélkül

Mint minden héten, most is mutatjuk, mi érdekelte leginkább olvasóinkat egy éve ilyenkor.

Egy éve ilyenkor olvasóinkat az a hír érdekelte leginkább, amelyben megírtuk, hogy miként lehet megszárítani a ruhákat szárító nélkül. A módszer annyira hatékony, hogy mindössze két óra alatt végezni lehet az összes ruhával.

Kapcsolódó
Így lehet két óra alatt megszárítani a ruhákat szárítógép nélkül
Azt mondják, olcsóbb megoldás a szárítógépnél.

Tavaly ilyenkor tettünk közzé egy hátborzongató felvételt, amely az American Airlines Los Angelesből Dallasba tartó járatán készült. A videóban az utasok hallgatják a tájékoztatást, de a hangszóróból különböző furcsa hangok is kiszűrődtek, amelyek öklendezésre vagy nyögésre hasonlítottak.

Kapcsolódó
Utastájékoztatás helyett nyögések szóltak az American Airlines járatán, de a személyzet nem tudott magyarázatot a dologra
„Szó szerint félúton volt az orgazmus és a hányás között” – írta le a váratlan pillanatokban megszólaló hangokat az egyik utas a repülőn készített videójában.

Szinte minden héten kénytelenek vagyunk beszámolni olyan programokról, amelyekkel megpróbálják becsapni a gyanútlan felhasználókat. Egy éve írtunk arról, hogy biztonsági kutatók 75 alkalmazást fedeztek fel a Google Play Store-ban és további tízet az Apple áruházában, amelyek reklámcsalást követtek el.

Azonnal törölje ezeket az alkalmazásokat
Milliók töltötték le a hamis hirdetésekkel teli alkalmazásokat.

Egy éve ilyenkor megemelték a gáznál a lakossági piaci árat, de átlagfogyasztásig ezután is változatlan maradt a rezsicsökkentett ár. Az is eldőlt, hogy ismét lesz rendkívüli diktálási lehetőség.

Kapcsolódó

Egy évvel ezelőtt mutatták be a Netflixen a Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori című minisorozatot. A tizenhét férfi haláláért felelős sorozatgyilkos története hihetetlenül népszerű lett, ahogy a sorozatról szóló kritikánk is.

Kapcsolódó
Jeffrey Dahmer: Embereket oldott fel savban, ehhez képest a rendőrök kísérték vissza hozzá az egyik áldozatát
Jeffrey Dahmer története nem csak amiatt rettenetes, mert szeretői fejét a hűtőben tartotta – néha evett is belőlük –, hanem mert a rendőrségnek ez a sokadik figyelmeztetés után sem tűnt fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik