Élet-Stílus

Papadimitriu Athina elmondása szerint legkisebb lánya, Magyar Elektra a nővérei árnyékában nőtt fel

RTL és TV2
RTL és TV2
Mindig a Trokán-lányokhoz hasonlították őt, amit anyja szerint „nagyon nehéz volt neki lenyelni”.

Papadimitriu Athina volt a Palikék Világa YouTube-csatorna Három igazság című műsorának legutóbbi vendége. A színésznő a beszélgetés során egyebek mellett lányairól is mesélt. Mint mondta, Trokán Péterrel való szakításuk után két idősebb gyereke, Trokán Anna és Trokán Nóra az apjukkal maradtak. Ennek okairól így nyilatkozott:

Én mentem el, és azt mondtam: nem elég, hogy én borítok, még el is rángatom a gyereket az apjuktól, azért, mert én anya vagyok? Ő meg az apjuk! Én borítottam, és akkor tessék nekem szenvedni attól, hogy nincsenek velem a gyerekek. Nemhogy elmegyek, jól érzem magam, és még a gyerekeket is viszem, őt meg ott hagyom egyedül. Mindenki megszólt, hogy milyen anya vagyok, hogy ott hagyom a gyerekeket. Biztos, hogy igazuk is van, de én azt gondoltam, hogy az lett volna még gyilkosabb, hogy még gyerekeimet is viszem magammal, azon a címen, hogy én vagyok az anyjuk. Persze, könnyű volt nekem, mert Péter olyan fantasztikus volt, hogy soha egy rossz szót rólam nem mondott, soha nem tiltotta el a gyerekeket. Azt mondta, akkor jössz, amikor akarsz, csak kérlek ne ki-be, hanem hívj fel és beszéljük meg. Soha azt nem mondta, hogy ne gyere vagy nem adom a gyerekeket. A gyerekek akkor jöttek, amikor akartak, én akkor mentem, amikor akartam. Így persze könnyű is volt.

Papadimitriu következő kapcsolatából született legfiatalabb gyereke, a most 25 éves Magyar Elektra. A színésznő elmondta: két idősebb lánya nem reagált jól, mikor megtudták, hogy testvérük lesz.

Emlékszem, a fürdőszobában mondtam el nekik, az egyik jobbra sírt, a másik balra sírt. Azt tényleg nagyon nehéz volt elmondani

– emlékezett vissza a színésznő. Elmondása szerint lányai ma már nagyon szeretik egymást, Elektra azonban mindig is nővérei árnyékában élt.

Kicsi volt, mentem az utcán, ott volt mellettem a gyerek, és »Hát, azok a Trokán-lányok milyen szépek, a Nóri meg az Anna!«, és ott állt szegény. És így nőtt fel!

– idézte fel Papadimitriu, majd még egy sztorit felhozott példának:

Amikor a Nagy Duett ment a tévében hétvégente – amit Nóri meg is nyert Caramellel –, minden hétfőn, ahogy bement a gyerekem az iskolába, megkapta, hogy: »Jaj, láttuk a Nórit, hogy ő milyen szép! Te nem vagy olyan szép, mint ő«. Szóval ő így nőtt fel, és ezt nagyon nehéz volt neki lenyelni.

A teljes beszélgetés a YouTube-on nézhető meg.

Múlt hétvégén került adásba, hogy Magyar Elektra jelentkezett a The Voice-ba, ahol egyik nővére, Trokán Nóra zsűritag, de nem jutott tovább a versenyben.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik