Kultúra

Az MCC egyik fontos alakja lesz a Libri új marketingvezetője

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Elődje tizennégy év után távozott.

Az elmúlt három hónap jókora változásokat hozott a Libri háza táján: júniusban a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium Alapítvány lett a cég 98,41 százalékos tulajdonosa, júliusban Szalai Zoltán főigazgató ült az elnöki székbe, néhány nappal ezelőtt pedig a hálózat marketing- és kommunikációs igazgatója, Sándor Gabriella is bejelentette a lemondását.

A tizennégy év után távozó vezető pótlásáról a tulajdonosok szinte azonnal intézkedtek – derült ki a Kreatív magazinból, ami arról írt, hogy Sándor utódja is az MCC-től érkezik:

a korábban a Siemensnél, a Mercedes-Benznél, illetve a Heinekennél is dolgozó Ludvig Orsolya Stefanie a Magyar PR Szövetség elnökségi tagja, az MCC Média Iskolájának műhelyvezetője, sőt, korábban a Kommunikációs Műhely kialakításában is részt vett.

A Librihez mindezek mellett egy korábbi igazgató is visszatér: a 2012-től négy éven át a Libri-Bookline üzletfejlesztési igazgatójaként aktív Deák András a Digitális Fejlesztések Igazgatóságát fogja irányítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik