Ruszin Zsolt szerint az új paragrafusok szerint egyebek közt az ingatlanokhoz kapcsolódó javítási, tisztítási, karbantartási, átalakítási és bontási munkálatok esetében az általános forgalmi adót nem a szolgáltatás nyújtójának, tehát a vállalkozónak, hanem a megrendelőnek kell bevallania és megfizetnie – olvasható a lapban.
A fordított adózás szabályai akkor alkalmazandók, ha a megrendelő és a szolgáltató is áfafizetésre köteles, azaz magánszemélyeket nem érint a változás. Ruszin Zsolt úgy vélekedett: a törvény elnagyolt, magyarázatra szoruló fogalmakat használ. Kérdéses például, mit kell érteni az ingatlan tisztításán, ahogy az sem egyértelmű, mit jelent az ingatlanok szerelése.
A jogszabály szövege túlságosan széles körű értelmezésre ad lehetőséget, ez pedig sérti az alaptörvényben rögzített jogállamiság elvét – mondta Ruszin. A szakember a számlázási vitákra és perek tömegére számít – írta a Magyar Nemzet.
Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
Szlovákiában is heves politikai hullámokat keltett a Barátság kőolajvezeték leállása. Robert Fico például emiatt az Ukrajna által igénybe vehető vészhelyzeti áramellátás korlátozásáról döntött, mire az egyik ellenzéki párt feljelentette a kormányfőt, egyúttal nyilvánosságra hozott egy tavalyi videót, amelyben Vlagyimir Putyin éppen az ukrán energiaellátás leállításáról beszélt – történetesen Fico jelenlétében.
