Belföld

Gyurcsány megvédte Szabó Istvánt

Gyurcsány Ferenc szerint hitelt kell adni Szabó István, Magyarország egyik legkiválóbb művésze szavainak – mondta a miniszterelnök az MTV Az Este című műsorában.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: Magyarország egyik legkiválóbb művészének, a filmvilág megkerülhetetlen csodájának tartja a filmrendezőt. A kormányfő hozzátette, Szabó Istvánnak, illetve az ő elmúlt évtizedeinek van annyi hitele, emberként és művészként, hogy most, amikor vádolják vagy szembesítik, akkor adjunk hitelt az ő szavainak.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, nagyon nehéz utólag megítélni azt a helyzetet, amelybe Szabó István annak idején került. Ezt mondaná akkor is, ha nem egy általa rendkívül tisztelt emberről, hanem egy ismeretlenről lenne szó.

A kormányfő véleménye szerint nem célravezető a történtek után 40-50 évvel, részigazságok alapján ítélni. Mindemellett elismerte, hogy a magyar demokráciának adóssága egy tisztességes ügynöktörvény.

A miniszterelnök a tervek szerint részt vesz és beszédet mond a 37. Magyar Filmszemle keddi esti nyitó ünnepségén a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol Szabó István Rokonok című premierjével indul a mustra. A szervezők azt még nem tudják, hogy a rendező is részt vesz-e filmje bemutatóján.

Szabó filmet ír a történtekből

Szabó István korábban a Népszabadságnak elmondta, hogy már készül a filmterv, amelyben feldolgozza az eseményeket. A Népszabadság keddi számában most részleteket közöl a film szinopszisából. A film Máriássy Félix osztályának, az összetartó közösségnek állítana emléket.


A szinopszis szerint a filmben bemutatná az állandó megfigyelés alatt álló diákcsoport túlélési taktikáit, hol vakmerő, hol megalkuvó lépéseit a megmaradás érdekében, miközben életre szóló tapasztalatokat szereznek a diktatúra természetéről, és az ehhez alkalmazkodó, bűnökbe kergetett, túlélésért harcoló emberről. A politikai rendőrség törekvése, hogy beépüljön a csoportba, csak látszólag sikerült, mert a diákok egy része előre megbeszéli a róluk szóló jelentések tartalmát, így a veszélyes információkat semlegesítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik