Belföld

Vádat emeltek a félmilliárdos támogatásból marmonkannás sportnapokat szervező alapítvány vezetői ellen

Több mint háromévnyi nyomozás után vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség a Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány vezetői ellen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt ügyek osztálya 2019-ben kezdett vizsgálódni Tényi István feljelentése nyomán, akit az ügyészség a napokban értesített arról, hogy a szervezet kurátorai, M. Gy. és D.-né N. J. ellen „költségvetésből származó pénzeszközzel való elszámolási kötelezettség elmulasztása” miatt elkészült a vádirat.

A kismarjai bejegyzésű Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány 450 millió forintos, vissza nem térítendő EU-s támogatást kapott 2018 márciusában arra, hogy 469 falusi sportnapot szervezzen meg. A sportnapokból akkor lett országos ügy, amikor Hadházy Ákos a Korrupcióinfó sorozatában, amelyről a 24.hu is beszámolt, az alapítvány saját, a Facebookon közzétett fotói alapján bemutatta, hogyan is valósultak meg az átlagban egymillió forintos költségű rendezvények.

Kevés olyan fotót tudnék elképzelni, ami jobban bemutatja, hogy mi zajlik ma Magyarországon, illetve jobban illusztrálja az EU pénzek szakmányban kirablását, mint ezek

– mondta akkoriban Hadházy a támogatott rendezvényekről.

Az alapítvány Facebook-oldalára kitett fotók arról árulkodtak, hogy a „rendezvényeket” pénzkímélő szervezésben próbálták lebonyolítani. A képek között volt olyan, amelyen az látszott, hogy sportnap gyanánt két marmonkanna között szlalomozik néhány felsőgagyi biciklis gyerek, másutt falusi budi mellett fociztak a helyi lakosok. Volt kétszemélyesnek tűnő „sportnap” is, és olyan is, ahol pár asszony karkörzése igazolta az uniós támogatást.

A Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány 2019-ben még a Facebook-oldalán kérte ki magának a sajtóban megjelent gyanúsításokat, az oldal azonban mára teljesen elérhetetlenné vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik