Belföld

Második világháborús szerelmeslevelet juttattak el egy magyar katona leszármazottjának

MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebook
MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebook

Hosszú évek kutatómunkájával visszajuttatott egy antikváriumi könyvben talált, a második világháború alatt írt szerelmeslevelet a néhai szerelmespár leszármazottjának egy tartalékos katona – közölte a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vasárnap a Facebook-oldalán.

Azt írták, hogy a parancsnokság miskolci toborzóirodáján hadisírok felkutatásával és a hősi emlékművek nyilvántartásával foglalkozó Bukta László zászlós tíz évvel ezelőtt bukkant rá egy antikváriumban, egy könyvben Bodnár Gyula őrvezető 1943-ban írott és Kassán feladott levelére. A szép sorok felkeltették érdeklődését, így megvette a könyvet, benne a levéllel, majd nyomozásba kezdett, hogy felderítse a szerelmes sorok történetét.

Bodnár Gyula őrvezető Kassán teljesített szolgálatot, a helyi gépkocsizó könnyűtüzér osztály, első üteg katonájaként. A levelet 1943-ban a kassai laktanyában írta meg az akkor 22 éves őrvezető az ő „Marikájának” és szerelmi vallomásában reményeit taglalta arról, hogy a háború után össze tudnak majd házasodni.

A levelet Aszalóra címezték, a miskolci toborzóiroda katonája pedig a helyi anyakönyvvezető segítségével kiderítette, hogy Bodnár Gyula és Marika túlélte a háborút, azonban a férfi hadifogságba került; végül 1951 áprilisában tudtak összeházasodni. A világháborút, majd a hadifogságot is túlélő Bodnár Gyula 1984-ben hunyt el, nem sokkal később szerelme is meghalt. A házasságból két gyermekük született, a fiatalabb, Busku Jánosné Bodnár Anna Mária ma gyógyszerészként dolgozik Miskolcon – írták.

A helyi toborzóiroda katonájának azt nem sikerült kiderítenie, hogy a levél milyen körülmények között került az antikváriumi könyvbe, és az sem derült ki, hogy a címzett megkapta-e a levelet.

A parancsnokság a bejegyzésben azt írta, a néhai Bodnár házaspár szerelmét igazoló levelet nyolcvan évvel később, szeptember 6-án adták át az egykori szerelmespár leszármazottjának. Busku Jánosné Bodnár Anna azt mondta, családja ezzel a levéllel korábban nem találkozott, mindössze néhány tábori levelezőlap és képeslap maradt fenn édesapja háborúbeli írásaiból – írta a MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a Facebook-bejegyzésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik