A kassai kórház orvosainak pénteki tájékoztatása szerint a férfit sokkos állapotban, nem sokkal hajnali három óra után a magyar mentőszolgálat szállította a szlovák város kórházába, ahol azonnal orvosi ellátásban részesült. Dr. Peter Belus altatóorvos úgy nyilatkozott, hogy a beteg legsúlyosabb sérülése agyduzzanat, de annak következményeiről csak két nap múlva tudnak biztosat mondani: várhatóan két hét kórházi kezelésre lesz csupán szükség. A túlélő testén ezenkívül csak néhány horzsolás és enyhébb égési sérülés található.
A férfit jelenleg altatják, és arra számítanak, hogy ő lesz az, aki a legtöbb információval tud majd szolgálni a szerencsétlenség körülményeiről, hiszen az eszméletét sem veszítette el, végig lehetett beszélni vele. Szinte biztos, hogy ő az, aki nem sokkal a gép lezuhanása után telefonon felhívta a feleségét, és elmondta: balesetet szenvedtek, s egy erdős területen, az összeroncsolódott gép roncsai közül beszél.
