Lemondott csütörtökön elnöki tisztségéről Japán egyik legjelentősebb tehetségkutató ügynökségének vezetője a cég alapítóját ért szexuális zaklatási vádak miatt. Fudzsisima Keikó (a képünk jobb oldalán), a japán Johnny & Associates Inc. tehetségkutató cég elnöke a cég alapítóját – aki a nő nagybátyja is volt – ért szexuális zaklatási vádak miatt mondott le tisztségéről.
Johnny Kitagawáról (japán nevén Kitagava Hiromuról), a cég 2019-ben elhunyt alapítójáról az ügynökség által kezdeményezett külső vizsgálat egy héttel ezelőtt megállapította, hogy a vállalat hosszú ideig eltitkolta Kitagava szexuális visszaéléseit a hetvenes évek elejétől egészen a 2010-es évek közepéig. Fudzsisima sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemond a Johnny’s néven ismert ügynökség elnöki tisztségéről és helyét az ismert tévés személyiség, Norijuki Higasijama (képünkön középen) veszi át.
A vizsgálati jelentés szerint Fudzsisimának azért kellett lemondania, mert az alapítóhoz fűződő rokoni kapcsolata veszélyeztetheti a cég megújítási folyamatát. Kitagava a japán szórakoztatóipar egyik legjelentősebb alakja volt, aki számos együttest is ismertté tett. Bár többször felmerült ellene a gyanú, soha nem vádolták meg szexuális visszaéléssel, ez pedig a szakértők szerint arra enged következtetni hogy a japán szórakoztatóipar és az ügynökség segíthettek az ügyek eltussolásában. A jelentésben megemlítik Kitagava testvérét, Fudzsisima édesanyját is, aki a vizsgálat szerint jelentős szerepet játszott abban, hogy a cég hosszú távon el tudja titkolni a bűncselekményeket.
A cég alapítója elleni vádak azután kerültek ismét a reflektorfénybe, hogy a BBC brit köztévé márciusban dokumentumfilmet mutatott be, amelyben többen is azt állították hogy Kitagava zaklatta őket. Ezután az ügynökség több korábbi munkatársa is jelezte hogy Kitagava tizenévesként szexuálisan zaklatta őket. A tehetségkutató vállalat által megrendelt átfogó vizsgált azután készült, hogy augusztus elején az ENSZ emberi jogi küldöttsége több áldozattal folytatott interjú után saját jelentést készített a cégről. Ebben a többi között az is szerepelt, hogy „mélyen aggasztó állításokat” hallottak, melyek szerint a cég több száz tehetségét szexuálisan kizsákmányolták, írja az MTI.