Belföld

Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé ma a Margit híd kőkeresztjeit letörő fiatalokat – videóval

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Gyorsított eljárásban állítja bíróság elé a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség azt a két fiatalt, akik két héttel ezelőtt letörtek hat darab kőkeresztet  a Margit hídon lévő műemléki kőkoronákról, és ezzel több százezer forint kárt okoztak.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a két fiatal a II. kerületből gyalogolt egy barátjával ittasan az egyik belvárosi szórakozóhely felé augusztus 24-én éjjel. A Margit hídon sétáltak át, amikor az egyik fiatal egymás után négy pillérre is felmászott, és az azokon lévő kőkereszteket letörte.

Kapcsolódó
Feladták magukat és ittassággal magyarázták tettüket a Margit híd kőkeresztjeit letörő fiatalok
A két húsz év körüli fiú beismerte tettét, társukat tanúként hallgatták ki.

Ezután a három férfi szórakozni ment, majd pár órával később szintén gyalogosan elindultak hazafelé, és ennek során az útjuk ismét a Margit-hídon vezetett át. A hídon áthaladva, mindkét vádlott felmászott egy-egy pillérre, és az azon elhelyezett kőkereszteket is letörték. A két gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit ittasságukkal magyaráztak.

A  fiúk a kőkeresztek letörésével összesen hat műemléki kőkoronát rongáltak meg, és ezzel összesen több mint 400 ezer forintos kárt okoztak. A rongálás bűntettével vádolt fiatalokat gyorsított eljárásban állítják ma bíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik