Belföld

Gyurcsány a héten jelenti be miért perel

A miniszterelnök ezen a héten teszi meg pontos bejelentését arról, milyen pontokon és miért indít pert a Magyar Nemzetben őt ért rágalmak miatt – mondta a kormányszóvivő.

A napilap múlt héten kezdett cikksorozatában azt állította, hogy a Gyurcsány Ferenc kormányfő tulajdonában álló Altus Rt. egy fantomcég közreműködésével épült fel.

Gyurcsány Ferenc azt mondta egy minapi televíziós nyilatkozatában, hogy ha voltak is jogi pontatlanságok, azok sem az államnak, sem az adófizetőknek, sem szállítónak, tulajdonosnak, banknak semmilyen módon nem okozhattak kárt – hangsúlyozta Batiz András, újságírói kérdésre válaszolva.

A lap szerint “a 90-es évek végére kibontakozó Gyurcsány-birodalom – a köznyelv szerint Altus-birodalom” – egy olyan cég, a Nomentana Pénzügyi Tanácsadó Kft. közreműködésével épült fel, “amely valójában nem létezett”. A Magyar Nemzet arról is írt, hogy a Miniszterelnöki Hivatal “egy hang nélkül hozzájárult ahhoz, hogy a rendkívül értékes állami ingatlanok egy teljes mértékben törvényellenesen működő társasághoz kerüljenek”. A lap ezen ingatlanok között említette a balatonszemesi villát.

A kancellária már a cikksorozat első részének megjelenése után közölte: a felelős személyek és a Magyar Nemzet kiadója elleni büntető és polgári jogi eljárások megindításához szükséges lépéseket Gyurcsány Ferenc miniszterelnök haladéktalanul megteszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik