Tech

Aludni küldték az indiai holdjárót, talán fel sem ébred többé

Pallava Bagla / Getty Images
Pallava Bagla / Getty Images

Alvó üzemmódba kapcsolta a Vikram leszállóegységet és a Pragján holdjárót az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) – írja a BBC. Erre azért van szükség, mert a Csandraján-3 holdraszállása óta most kezdett el először beesteledni az égitesten, az eszközöknek pedig napfényre van szükségük a működéshez.

Az ISRO azt reméli, hogy szeptember 22-én, a következő holdnap kezdetén a két gép újra működésbe tud majd lépni, miután akkumulátoraik feltöltöttek.

A Vikram leszállóegység, a holdjáróval a fedélzetén augusztus 23-án ért az égitest felszínére, ezzel India lett az első nemzet, amelyik sikeresen hajtott végre leszállást a Hold déli sarkánál.

Nem sokkal a landolás után működésbe lépett a Pragján, amelyről lenyűgöző videó is készült. A holdjáró feladata az égitest talajösszetételének vizsgálata, és fagyott víz keresése. Kutatása során az eszköz ként és más értékes kémiai elemeket is felfedezett a Holdon.

A szakértők szerint van rá esély, hogy a holdjáró soha többé nem kapcsol be újra, hiszen az akkumulátorok nem biztos, hogy kibírják az akár -250 Celsius-fokot is elérő fagyot, amely a holdi éjszakával járhat.

Kapcsolódó
Megérkeztek az első képek a Hold déli sarkáról
És működésbe lépett az indiaiak holdjárója is, hogy elkezdje kutatásait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik