Nagyvilág

Élőben, az interneten is lehet majd nézni Trump georgiai bírósági perét

A tévében és internetes élő közvetítésben is lehet majd nézni Donald Trump volt amerikai elnök Georgia államban zajló perét – erről döntött Scott McAfee bíró a CBS beszámolója szerint.

Trumpot és az ügyvédi stábjának több tagját azzal vádolják, hogy az államban megpróbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét, amely Joe Bident hozta ki győztesnek. A választás után Trumpék bizonyítékok nélkül többek között azt állították, hogy csalás történt a szavazógépeknél és többször is megpróbáltak nyomást gyakorolni a legfőbb georgiai választási tisztviselőre és a kormányzóra is.

A volt elnök a múlt héten tucatnyi társával együtt megjelent a Fulton megyei börtönben, ahol hivatalosan is vádat emeltek ellene. Trump ártatlannak vallotta magát. Az első tárgyalási napot még nem tűzték ki.

Trump ellen jelenleg összesen négy bírósági eljárás zajlik, ez az első, amelyet élő közvetítés során is lehet majd nézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik