A szervezet úgy értékeli, hogy a kormányfő egy pedagógiai tárgyú konferencián „a felvilágosult abszolutista uralkodók cigányügyi rendelkezéseit felidéző” kijelentéseket tett – tudatta a Lungo Drom. Gyurcsány Ferenc „felszólalásában kifejtette, hogy a mintegy 700 ezer magyarországi mélyszegénységgel a piacgazdaság szempontjából nem lehet mit kezdeni, le kell mondani arról, hogy őket a munkaerőpiacra visszahozzák” – írta a Lungo Drom elnöke, Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő. Hozzáfűzte: számukra az állami eltartott státust, legfeljebb közhasznú munkából történő vegetálást szánja.
Farkas felháborítónak tartja a kormányfő azon javaslatát, hogy a legszegényebbek esetében „meg kell szakítani a generációs láncot”, azaz a gyermekek nevelését a családok helyett állami intézményekre kell bízni. „Ez II. József és Mária Terézia cigányellenes intézkedéseit juttatja eszünkbe, akik hasonlóképpen, a gyermekek szülőktől való elszakításával kívánták jobbágysorba felemelni a cigányokat” – írta. A képviselő szerint a „miniszterelnök kerüli a cigány szót, de a leírásából kitűnik, hogy főképpen rájuk utal”. A Lungo Drom azt követeli, hogy a mindenkori kormány a generációs lánc megszakítása nélkül nyújtson a jelenleginél sokkal több intézményes segítséget a szegény és főként a legszegényebb családoknak.
Teleki László, az esélyegyenlőségi minisztérium államtitkára közölte: a rendszerváltás óta a Gyurcsány-kormány tett elsőként olyan lépéseket, amelyek a jóléti rendszerváltás irányába tudták elvinni azt a réteget, köztük a magyarországi cigányokat is, amelyről Farkas Flórián beszél. Az államtitkár az oktatás és a foglalkoztatás terén tett lépésekre, a minimálbér adómentessé tételére emlékeztetett, hozzátéve: a kormány uniós és hazai forrásból egyaránt kiemelten segíti a cigányságot. Ugyanígy jelentős a roma-ösztöndíjak összegének megemelése – mondta.
A generációs lánc megszakításával kapcsolatos kijelentésre a politikus azt mondta: vannak olyan roma családok, akik nem tudják úgy iskolába járatni a gyerekeiket, ahogy szeretnék. „Ezért fontosnak tartom, hogy vannak olyan lehetőségek, amelyekben (…) a család és az intézmény kapcsolatát erősítve” próbálják biztosítani a feltételeket.
