Nagyvilág

A volt külügyminiszter is indul a szlovák elnökválasztáson, aki legyőzheti Ficot a felmérések szerint

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

Ma délelőtt jelentette be Ivan Korcok volt külügyminiszter, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson, azonban egy baki folytán még a bejelentés előtt kikerült az erről szóló nyilatkozata.

„30 év diplomáciai szolgálat után úgy döntöttem, hogy indulok a Szlovák Köztársaság elnöki tisztségéért” – volt olvasható egy rövid ideig a saját honlapján, és mire leszedték volna, a szlovák sajtó kiszúrta és közzé is tette.

A sajtótájékoztatón aztán arról beszélt, „polgári” jelöltként indul, ami azt jelenti, nem párt indítja őt az államfői posztért. Ezért 15 ezer aláírást kell gyűjtenie, hogy versenybe szállhasson a tisztségért – tudósított az ujszo.com.

Ivan Korcok jelöltsége azután merült fel, hogy a jelenlegi államfő, Zuzana Caputová júniusban bejelentette, hogy nem indul ismét az elnöki posztért.

Korcok nem az esélytelenek nyugalmával indul a választáson: az Ipsos felmérése szerint Robert Fico volt kormányfőt, Szlovákia és a Smer erős emberét is meg tudná verni, ha ők ketten kerülnének be a második fordulóba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik