Agyzsibbasztó hőség fogad a kenderesi vasútállomáson, amikor kiszállunk a kocsiból. Tucatnyian csinosítják a terepet a hétfő délelőtt utolsó órájában, megy a sürgés-forgás, az alföldi állomás egykori kormányzói várójában éppen egy kiállítást rendeznek be, és a sínek mellett is dolgoznak. Összehangolt, fegyelmezett munka folyik. Az idevezető utat nemrég aszfaltozták újra. Olyan fekete, mint az éjszaka.
Az árnyékban strázsáló biztonsági azonnal kiszúr minket, és bár készségesen meséli el, mi minden van itt kibontakozóban, kivételezni így sem tud velünk.
– Bemehetünk az épületbe? Megnézhetjük belülről? – kérdezzük.
– Nem lehet. Majd vasárnap. Addig rendezés folyik.
Vasárnap emlékeznek meg Horthy Miklós újratemetésének 30. évfordulójáról Kenderesen, ahova anno még Hitler is koszorút küldött. A hivatalos program szerint előbb istentiszteletet tartanak, aztán a Horthy-ligetben lesz emlékező műsor, onnan vonulnak a volt kormányzó tisztelői a Horthy család kriptájához, majd végül kijönnek ide, az állomásra. Ahol lesz kiállítás, idehozzák Budapestről a Horthy-vonatot, sőt jön a kormányzói autó is, a Maybach, ezért szórják, terítik a fehér kavicsot, rendezik be az épületet a legnagyobb nyári melegben, ezért nincs itt lazsálás.
„És itt lesz a Lázár is” – mondják nekünk a tűző napon. „Meg jönnek Portugáliából is állítólag. Több ezer vendéget várnak. Azért kell itt ekkora helyet csinálni, mert úgy tudjuk, sokan leszünk. Maguk nem jönnek?”
*
Ebből is látszik, hogy a Horthy-évforduló még a kellemetlen dolgokat is képes új megvilágításba helyezni. Hiszen, ahol még működő vasútállomás van Magyarországon, ott reflexszerűen rándulnak össze a gyomrok, ha meghallják, hogy Lázár János közeledik a település felé – márpedig Kenderesen mindenki, akit megkérdeztünk, pontosan tudta, hogy a vonalbezárásos miniszter teszi a tiszteletét a kisvárosban, sőt kifejezetten a MÁV-állomás lesz a figyelmének központjában. Ami mostanában sok jót nem jelent egy olyan aprócska vasúti mellékvonalon, mint amilyen Kenderes szélén húz el. Mégsem esik ettől pánikba senki Kenderesen.
„Lázár szereti Kenderest. Lázár szereti Horthyt, Lázár nem bánt minket” – mondják. „Nem lesz itt baj. Nagy baj semmiképp.”
*
Hozzátartozik az igazsághoz, hogyha Lázár János akarná, akkor se tudná bezárni a helyi MÁV-épületet, az ugyanis zárva van már évek óta – mindjárt kiderül, miért, de még maradjunk kicsit Lázárnál. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a 24.hu-nak megerősítette, hogy vasárnap fél hatkor beszédet mond Kenderesen a miniszter, arra a kérdésre azonban már nem kaptunk választ, hogy Lázár mit gondol a volt kormányzóról, hogyan ítéli meg őt. Ennek hiányában tájékozódásképp egy 2019-es kenderesi látogatását idézhetjük fel, amikor Lázár megkoszorúzta a volt kormányzó sírját. Akkor mondta ezt: Horthy bajtársaival együtt megmentette Magyarországot. Emellett a volt kormányzó
hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk.
A helyi újság egyébként – nem meglepő módon – címlapon foglalkozott az újratemetési emlékünnepséggel, igaz, itt még nem tüntették fel, hogy Lázár is a hivatalos program része lesz:
Egy felújított állomás – ami zárva van
A Kenderes szélén lévő MÁV-állomás remek summája a helyi Horthy-paradoxonnak, amelybe folyton beleütközünk ittlétünk alatt.
Az ezer sebből vérző államvasút képes volt közel félmilliárd forintból felújítani 2019-ben az eredetileg 1887-ben épített neobarokk, ma már műemlékvédelem alatt álló épületet, amelyet 1931-ben egy külön kormányzói váróteremmel is kiegészítettek Horthy Miklós számára. A felújítás, szó se róla, gyönyörűen sikerült – kár, hogy a ritka szép épület évek óta zárva van. A kenderesiek nem használhatják.
Egy helyi férfi így meséli saját, e tárgykörben szerzett tapasztalatait: „Nagyon szép, gyönyörű, hogyne. Kár, hogy amikor esik vagy fúj a szél, akkor se mehetünk be, hanem az épület mellé épített előtető alatt kell álldogálnunk, amíg megjön a vonat. Jegyárusítás sincs. Azért újították fel, hogy ne nyissák ki?”
Vasárnap azonban kinyitják, igaz, nem a helyi, 60 kilométer/órával robogó kispiros utasainak, hanem azoknak, akik kiállítást néznének a MÁV dicső múltjáról.
A Lázár minisztériuma alá tartozó Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a kenderesi állomásról azt a tájékoztatást adta a 24.hu-nak, hogy a „jelenleg üresen álló mellékvonali állomásépület kiválóan alkalmas arra, hogy a két világháború közötti meghatározó közlekedéspolitikát, amelynek alapvetése a trianoni békeszerződés következtében a hazai vasúthálózatot érő rendszerszintű sokkhatás volt, valamint a hálózat két világháború közötti újjáépítését, fejlesztéseit bemutassa.”
Erről szól tehát majd a kiállítás. Amiben azért többszörösen jelen lesz a Horthy család is. A kapcsolódást segíti az is, hogy a volt kormányzó fia, a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt Horthy István 1940-ben a MÁV elnöke lett, igaz, ezzel a kinevezésével – olvasható az életrajzában– „a magyar kormány hosszú hagyományt tört meg, ti. először került a MÁV élére nem vasúti szakember.”
A közlekedési múzeum szerint a „kenderesi állomásépület helyiségeiben megtekinthető kiállítás a magyar vasút történetének kihívásokkal teli, ám technológiai innovációkban gazdag időszakát, és a vasúthálózat fejlődését szemléltetve Horthy Istvánt is bemutatja, mint a Magyar Királyi Államvasutak mérnökét és vállalatirányítóját, illetve a 424-es gőzmozdony megalkotásában tevékenyen részt vállaló mérnököt egyaránt.”
A régi szép idők megidézésén túl látható lesz Kenderesen a híres Horthy-vasút egyik kocsija is: „A 12-es számú autószállító kocsi futásképes, azt a vasútállomás melletti egyik vágányon tervezzük kiállítani műtárgykölcsönzés keretében. Terveink szerint a vasúti kocsiban a korszak reprezentatív járművét, egy ritkán látható Maybach DS 8 gépkocsit lehet majd megtekinteni.”
A múzeum azt nem árulta el, hogy milyen költségei lesznek a kiállításnak. A helyszínen azt mondták nekünk, hogy egy ideig biztos nyitva lesz a kiállítás, de nem tudni, meddig. Aztán lehet, hogy bezár megint az egész, és ember be nem teheti a lábát a közpénzből felújított épületbe.
Milliárdok jöttek Kenderesre
A kenderesi Horthy-múlt elérte tehát a helyi MÁV-állomást, miközben a település főutcájának számító Szent István úton kétoldalt csak úgy sorjáznak a családhoz, illetve a kormányzóhoz köthető ingatlanok, fejlesztések, kezdve a mai városházától, amelynek alapkövét épp a kormányzó tette le, de itt van a nemrég szintén felújított, eredetileg 1927-ben átadott posta épülete is, a jelenleg zárva tartó Horthy-kastély, valamint a vele szemben lévő általános iskola és óvoda, illetve a szintén felújított katolikus és református templomok.
És még nincs vége a Horthy-listának, a család ugyanis évszázadok óta volt meghatározó lakója Kenderesnek.
Mert az is a helyi Horthy-mítosz része, hogy a volt kormányzó építette ki a főutcát a temetővel, így a családi kriptával összekötő macskaköves utat, valamint ő emeltette a mai Horthy-ligetben található első világháborús emlékművet, ahol a kenderesi hősi halottak közül elsőként egy bizonyos Horthy Szabolcs neve olvasható. Ebből is látszik, hogy a mai Kenderes középületeinek jó része szintén a Horthy-korszakhoz kapcsolható, ahogy egyébként az elmúlt ciklusok Orbán-kormányai alatt Kenderesen több ilyen épületet is felújítottak a MÁV-állomáson kívül. Ezekre a beruházásokra több milliárd forint érkezett a településre: 2017-ben a megyei lap hatmilliárdos keretösszegről írt, ebből újították fel a két templomot, a városházát, a postát, a rendőrséget, a Horthy-ligetet, két általános iskolát, amúgy a szebb napokat látott Horthy-kastély renoválása jelenleg is zajlik, hogy a borházról ne is beszéljünk.
Ám támogatások ide vagy oda: mégsem kerek a torta. A főutcán kapunk ízelítőt arról, hogy miért.
Horthy? Hát, valahogy nincs ez a helyén
A helyieket különösebben nem kavarja fel a hétvégi ünnepség. Minden évben tartanak valami megemlékezést szeptemberben, a „Horthy-túrázók” jó ideje visszatérnek a kisvárosba. A település hirdetőtábláin sincs kiplakátolva az ünnepség, mégis mindenki tud róla. Általános benyomásunk az, hogy a kenderesiek igenis szívesen beszélnek Horthyról, rosszat pedig senki nem mond róla.
Egy helyi kisbolt előtt szólítjuk meg Veresné Nagy Margitot, akit Kenderes Horthyhoz fűződő viszonyáról kérdezünk. Később tudjuk csak meg róla, hogy fideszes önkormányzati képviselő itt.
Nehéz ügy ez. Nincs ez a helyén, nincs, még itt sem. Én itt születtem, és emlékszem arra, hogy a rendszerváltás előtt félve mondtuk, hogy kenderesiek vagyunk, mert attól tartottunk, hogy azért büntetés jár. Előny persze biztos nem származott belőle! Aztán volt az újratemetés, amire rengetegen jöttek, sok tízezren, az nagy esemény volt itt, kicsit úgy éreztük, Kenderes megint fontos hely lett. De akkor sem vállalta fel ezt senki rendesen. Az elmúlt években sok felújítás volt itt, ez igaz, de ez akkor sincs a helyén. Ma sem lehet büszkén azt mondani, hogy Horthy városából, Kenderesről jövök! Közben meg nekünk ez a család sokat jelentett, infrastrukturálisan akkor tették le Kenderes alapjait. Jó-e ez vagy sem? Az biztos, hogy nem tudunk rossz szájízzel emlékezni rájuk. És az idősek, akik ismerték, vagy akiknek a szülei ismerték, mindig elmondják, hogy Horthy nem az a földesúr volt, aki a hintón ült és pipázva ment végig a főutcán. Kifejezetten emberséges volt a helyiekkel, és fejlesztette a települést. Persze a macskaköves utcán ment fehér lovon, de ő akkor sem az a Döbrögi-típusú alak volt, épp ellenkezőleg! Nekem is van amúgy személyes kötődésem, tanítottam itt a kastély területén lévő szakiskolában, a kastély körüli kertet én is gondoztam, ápoltam sokat.
Egy idősebb úr sokkal visszafogottabb, bár családi vonalról mélyen érintett Horthy-ügyben. „Nagyapám Horthy testőre volt, de én még nagyon fiatal voltam, amikor ő meghalt. Sokat nem tudok így róla erről a vonalról. Meg amúgy se, mert tudja, nem nagyon beszélünk Horthyról, nem téma ez. Még nálunk, idősebbeknél se, a fiataloknál meg pláne nem. A helyiek döntő többségét nem érdeklik ezek a Horthy-túrák és ünnepségek. Tudunk róla, de nem foglalkoztatnak. Én se járok rájuk. Van itt elég baj, elég furcsaság. Ott az állomás például, amit felújítottak, de mégse lehet bemenni. Arról hallott már?”
A Horthy-kastély előtt szólítjuk le Soltész Andrást, aki a kastély területén működő középiskola szakmai vezetője. Neki is van személyes kötődése.
A dédszüleim mezőgazdasági munkásként dolgoztak a Horthy családnak. A többi uradalomhoz képest ez jobb volt, ahogy azt a családban később mesélték nekem. Pénzben is jobb volt, de szociálisan, törődésben is. Oda be kellett kerülni, kiemelt dolog volt ott dolgozni, és ne felejtsük el, hogy ez az országnak a szegényebb része, a Hortobágy széle, talán ezért is becsülték a Horthy család nyújtotta biztonságot jobban. Én mindenesetre így emlékszem, de a személyes részen túl itt van ez a rengeteg épület, ez is abból a korból származik a családhoz, illetve a kormányzóhoz köthetően. És nem igaz, hogy elfelejtettük volna, szóba kerül Horthy ma is.
Íme a DK-s, aki szerint Horthy értéket jelent
Mitől függhet, hogy ki miképp áll a volt kormányzóhoz Kenderesen? Hiszen Horthy általános megítélését több rossz döntésén túl beárnyékolja a zsidótörvények végrehajtásában játszott szerepe, ahogy a vidéki magyar zsidóság deportálásakor mutatott, a nácikkal együttműködő hozzáállása is.
Elmentünk egészen a helyi ellenzék oszlopos tagjáig, a DK választókerületi elnökéig, Kochné Bak Bernadettig, aki szintén kenderesi, hogy megtudjuk, ő miként áll a Horthy-kérdéshez a városban, ahol fideszes a polgármester és fideszes az összes képviselő a tavaly novemberi időközi választás óta, amikor is leváltották a 2019-ben megválasztott független városvezetőt. Vajon mennyire befolyásolja az aktuálpolitika ezt a kérdést itt, Kenderesen? Meglepődünk azon, hogy nem nagyon.
Nézze, én horthysta nem, de kenderesi vagyok
– vág a közepébe Kochné. És így folytatja: „Ezért mondom, hogy Horthy nagyon jó volt Kenderesnek. Tehát nekünk van egy örökségünk, elsősorban az épületek terén. Nekünk ez van, nálunk ez a múlt, ez az érték, ez a hagyomány, amit meg kell őriznünk. Ezek egyedi dolgok, ezeket illik megbecsülni. A kastély egy ideje nem látogatható, nem tudni, mikor lesz kinyitható állapotban.”
Kochné szerint ugyanakkor a kenderesieket mégis apátia jellemzi Horthy kapcsán.
A többség nem vagy alig tud róla valamit. Legfeljebb annyit, hogy ő volt a mi hírességünk, másnak Petőfije van, nekünk Horthynk. És ennyi. Illetve még azok vannak, akiknek valamelyik felmenője kapcsolatban volt a Horthy családdal, ők meg mindig azokat a történeteket mesélik el, hogy a kormányzó milyen jó ember volt, mert segített elintézni ezt vagy azt. De nincs erről itt mélyebb gondolkodás, arról pedig inkább hallgatás van, hogy milyen ellentmondásos vagy negatív dolgok is köthetők hozzá, mert azok is voltak azért, mondjuk ki. Az önkormányzat megragad az ünnepségek szintjén. Kenderesre így csak a Horthy-fanatikusok járnak, akik vallásos rajongással körbejárják a Horthy-helyszíneket, majd hazamennek a túra után.
Horthy-kiállítás: ez is zárva (elvileg)
A helyi emlékezetet segíthetné például egy szakmailag megalapozott kiállítás, és bár van egy Horthy-tárlat Kenderesen, a központban lévő Tengerészeti Kiállítóterem, csakhogy ez is zárva van a helyiek szerint. A kastélyhoz és az állomáshoz hasonlóan.
Vagyis épp nincs, mert amikor odaérünk, épp takarítják, szellőztetik.
– Bemehetünk? Megnéznénk a kiállítást, írunk az újratemetésről, cikket írunk Horthyról – próbálkozunk, amivel tudunk.
Egy kedves asszony utasít el minket.
– Nem lehet, zárva vagyunk.
– De hát nyitva vannak.
– Csak takarítunk.
– Nem is koszolnánk össze semmit!
És láss csodát, pár perc múlva ott állunk az egykori moziterem közepén, és szemléljük a magángyűjtés Horthy-relikviáit.
A tárlat alapvetően Horthy kormányzóság előtti, tengerészeti pályájára koncentrál, találunk itt több fotót, cikket Horthy Istvánról és feleségéről, Edelsheim-Gyulai Ilonáról, melyek nem is érdektelen dolgok, csak épp semmit nem mondanak el Horthy Miklós szerepéről, nem értelmezik a politikai pályáját, de még a kenderesi vonal sem kap benne teret.
Félreértés ne essék: nem pont ennek a kiállításnak lenne feladata igazságot tenni, mégis van abban valami tünetszerű, hogy egyáltalán nem foglalkozik a kormányzó politikai teljesítményével, és Kenderesen épp a kisváros nem kap fókuszt egy helyi kiállításon.
Olyan, amilyen a Horthy-emlékezet Kenderesen: van is meg nincs is. Épp, mint a Borház, Horthy-túránk következő állomása.
A torony, a kulcs és a Borház
A kenderesi Horthy-paradoxon csúcsa ugyanis nem is a százmilliókból felújított, ám használaton kívüli MÁV-állomás, és nem is a kiállítás, hanem az úgynevezett Borház. Ezt is felújították közpénzből pár éve, és aligha túlzunk, amikor azt mondjuk: ilyen objektum talán nincs még egy az országban. Az épület egy lakóingatlan területén kívül áll, igen ám, de a lépcső, amin be lehetne lépni a toronyba, az már a kerítésen belül van. Magyarul: csak úgy tudnánk bejutni a Borházba, ha előbb a József Attila út 1.-be sikerülne – már ha a ház lakójánál van kulcs, amivel be tud minket engedni a toronyba.
Amikor csöngetésünkre kijön egy asszony, máris mondja, hogy ő csak albérlő, és a Borház, illetve a Borház előtti gyep nem is hozzá, hanem az önkormányzathoz tartozik. Akkurátusan mutatja, hogy a kerítésen belüli járdától merre már nem az ő felségterülete. Látszik is, nem először magyarázza el ezt a furcsaságot az életében.
– Bemehetünk azért? Megnéznénk az épületet.
– Nem lehet, mondom. Beengedni ide az udvarra még be tudnám, de ott vége. Kintről pedig pont annyit lát, mint innen bentről. Nincs értelme, hogy bejöjjön.
– Nincs kulcsa a Borházhoz?
– Nincs hát, épp ezt mondom.
– Kinél van a kulcs?
– Az önkormányzatnál. Beszéljen velük. Én nem tudok semmit. Még azt se nagyon, hogy mi ez.
– Borház. A Horthyéké volt.
– Tényleg nem tudok semmit, kérdezzen inkább ott szemben a boltban, ott talán többet tudnak, én csak egy albérlő vagyok. Nem volt, hol laknom, aztán idejöhettem. Ezért vagyok itt.
– Mióta?
– Kettő éve annak már biztos.
– Azóta járt valaki benn a Borházban?
– Nem emlékszem. Csak megnézik kívülről, mint maguk. Néha fotóznak. Aztán elküldöm őket is az önkormányzathoz, de soha nem jönnek vissza.
Mi is elmegyünk az önkormányzathoz, jobban mondva felhívjuk a hivatalt. Azonnal kapcsolják a jegyzőt, akinek elmondjuk, hogy megtekintenénk a közpénzből felújított borházat, itt vagyunk, kíváncsiak vagyunk, mennénk a kulcsért. Tényleg csak bekukkantunk.
Rövid csend a túloldalon.
– Egy pillanat. Tessék megadni a számát. Megkérdem és visszahívom.
Letesszük, aztán két perc múlva csörög a készülék. A szavát tartó jegyző szól bele.
– Most nem lehet. De majd vasárnap, akkor meg lehet nézni, azt is meg mindent. De most nem.
– Biztos nem?
– Biztos.
Olyan szikár a jegyzői válasz, akár egy frissen élezett fejsze.
Csalódottak vagyunk, is nem titkoljuk. Ráfordulunk a 4-es útra, kifelé hajtunk Kenderesről. A telefonban ekkor hangzik el az óvatosan tapogatózó, szinte vigasztaló kérdés:
Azért vasárnap is jönnek, ugye?
