Kultúra

Nem kér folytatást az HBO Lily-Rose Deppék pajzánkodásából

HBO Max
HBO Max
A katasztrofális kritikák után valószínűleg senkit sem lep meg, hogy elkaszálták Az idolt.

Holott az év egyik leginkább várt sorozata volt, ráadásul a készítők is hosszabb távra terveztek, mégsem kap folytatást Az idol. Sam Levinson sorozatáról a szinte kizárólag negatív kritikák miatt már korábban is sejthető volt, hogy nem folytatják, most viszont megerősítést is nyert a hír az HBO szóvivője által.

Az idol az HBO egyik legprovokatívabb saját műsora volt, örülünk a hangsúlyos nézői visszajelzéseknek. Hosszas gondolkodás után azonban az HBO a sorozat készítőivel és producereivel együtt arra jutott, hogy nem készül el a második évad. Hálásak vagyunk a készítőknek, a stábnak és a szereplőknek hihetetlen munkájukért

– idézi a Variety a hivatalos indoklást.

A Lily-Rose Depp és a The Weeknd főszereplésével készülő sorozat papíron ott volt az év legígéretesebb sorozatai közt, ám már az elkészültét botrányok árnyékolták be. A sorozat eredeti rendezője, Amy Seimetz félúton kiszállt – nem világos, hogy kirúgták-e, vagy önszántából ment –, az Eufóriával hatalmasat menő Sam Levinson ugrott be helyette állandó operatőrével, Rév Marcellel. Az így félbehagyott, majd újrakezdett forgatásról is sok rémtörténet keringett rengetegszer átírt forgatókönyvekkel és távozó stábtagokkal, de a végeredmény sem kárpótolt senkit a megrázkódtatásokért: egyöntetű népharag zúdult Az idolra. A sorozat elkaszálásáról már korábban is röppentek fel hírek, amelyeket maga az HBO cáfolt meg Twitteren. A folytatással kapcsolatban sem volt igazán egységes álláspont: az alkotók közül is többen úgy nyilatkoztak, hogy mindig is tervben volt a folytatás, az Izaakot játszó Moses Sumney viszont abban a hitben forgatta le sorozatot, hogy azt hitte, egy limitált szériáról van szó.

Kapcsolódó
Az idol: tényleg annyira rossz az év leggyűlöltebb sorozata?
Az HBO-n a napokban ért véget Az idol, ami eddig az év leghevesebben gyűlölt sorozata. De jogosan övezi-e közmegvetés The Weeknd és Sam Levinson popipari szatíráját, és miért volt szükség a kötözős szexre? Kritika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik