Sport

Pályafutása során először nyert főtáblás meccset Marozsán Fábián a US Openen

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

Marozsán Fábián öt szettben legyőzte Richard Gasquet-t az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójának játéknapján.

Újabb Marozsán-varázslat, Róma után New Yorkban győzött.

Marozsán Fábián akár ki is üthette volna francia ellenfelét,…

Közzétette: Hungarian Tennis – 2023. augusztus 28., hétfő

A magyar játékos nagyszerűen kezdett, az első két játszmát abszolút irányította, ráadásul kevesebb mint egy óra alatt meg is nyerte mindkettőt. A harmadik szettben is előnybe került, de 5:3 után elveszítette az adogatását és a rövidítésben alulmaradt, sőt a negyedik játszmában is ugyanez volt a forgatókönyv, csak 5:4-es hátrányból jött vissza Gasquet. A döntő játszmára felszívta magát a 23 éves játékos és 6:2-re elintézte ellenfelét, így bejutott a 2. fordulóba.

Marozsán először szerepelt a US Open főtábláján, így először nyert mérkőzést a Grand Slam-versenyen. Előzötesen azt jelölte ki célul, hogy legalább egy meccset megnyerjen. A következő fordulóban a világranglistán 35. helyen álló Adrian Mannarino lesz Marozsán ellenfele.

Végeredmény – US Open, 1. forduló

Marozsán Fábián-Richard Gasquet (francia) 6:3, 6:1, 6:7 (5-7), 6:7 (1-7), 6:2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik