Belföld

Újabb megbetegedések a miskolci ivóvíz miatt

Összesen már 1107 beteget regisztráltak a szennyezett miskolci ivóvíz okozta tünetekkel, amely elsősorban hasmenéssel jelentkezik. A vizsgálatok szerint nem csak calici vírus, hanem bakteriális fertőzés is van az ivóvízben - közölte az ÁNTSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tiszti főorvosa vasárnap.

Az első – június 8-i – megbetegedések óta egyre többen fordulnak orvoshoz hányásos, hasmenéses tünetekkel, az elmúlt napon ismét 242 beteg jelentkezett, így 865-ről 1107-re nőtt a megbetegedések száma – mondta Bodnár Judit. A vizsgálati anyagokból kiderült, hogy a calici vírus mellett kimutatható a campylo baktérium is, így a járvány már vélhetően emberről emberre is fertőz – tette hozzá. A minták kitenyésztése jelenleg is tart, és mivel ezek ideje 48, illetve 72 óra, előfordulhat, hogy további kórokozókat találnak a vízben.


A miskolciaknak fokozottan ügyelni kell a higiéniás körülmények betartására, erre a “legalkalmasabb a hipo használata” – hangsúlyozta Bodnár. A csapvíz főzésre használható, tíz perc forralás után lehet fogyasztani. Közvetlenül azonban továbbra is csak a zacskós, illetve a lajtos kocsik által biztosított víz iható.

Koleszár Lajos, a miskolci Semmelweis kórház igazgató főorvosa arról számolt be, hogy jelenleg 104 beteget ápolnak a fertőzőosztályon, de további megbetegedésekre számítanak. A gyermekügyeleten szombaton 110 beteg jelentkezett, akiknek a fele hozható kapcsolatba a fertőzéssel.


Vojtilla László, a város vízellátásáért felelős Miskolci Vízművek Kft. igazgatója elmondta: 142 kilométeres vezetékszakaszt fertőtlenítenek, a szokványos klórmennyiség tízszeresét használják. Emlékeztetett arra, hogy a rendkívüli esőzések okozta árvíz miatt szennyeződött a miskolctapolcai vízbázis, ezt a részt azonnal kikapcsolták a rendszerből.


Leskó György, Miskolc polgári védelmi vezetője közölte: a vízszennyeződés a katasztrófavédelmi felmérések szerint mintegy 43 ezer embert érint.


Káli Sándor, Miskolc polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy az érintett városrészeken hétfőig fenntartják ezt a rendszert, a település más részein pedig nincs, és nem volt is volt probléma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik