Nagyvilág

Tucker Carlson: Trump egy bullshitművész

MTI / EPA / Cristobal Herrera Ulashkevich
MTI / EPA / Cristobal Herrera Ulashkevich

Hatalmas átrendeződés zajlik a világpolitikában, és Magyarország a méreténél sokkal nagyobb szerephez jut a folyamatban – fogalmazott a Mandinernek adott interjújában Tucker Carlson jobboldali médiaszemélyiség, az amerikai Fox News korábbi műsorvezetője, aki jelenleg a Twitteren készít saját műsort.

Donald Trump elnökségét értékelve kifejtette, „az egyetlen dolog, amit Trump csinált, illetve nem csinált, hogy nem vitte háborúba az Egyesült Államokat négy elnöki éve alatt. Az utóbbi száz évből csak Jimmy Carter mondhatja el magáról ugyanezt.”

Trumpnak megvan az a rémisztő tulajdonsága, hogy azt mondja, amit igaznak gondol. Ezt vagy azért teszi, mert fegyelmezetlen, vagy mert az igazság lelke lakozik benne, nem tudom. Sokszor hazugnak nevezik. És valóban, simán azt mondja, hogy két méter magas, mikor csak százkilencven centi. Lazán közli, hogy egy tömegben egymil­lióan voltak, pedig csak százezren. Bullshitművész

– fogalmazott a Mandinernek Carlson, aki szerint azért Trump „a nagy ügyekben nem hazudik, az igazat mondja.”

Szintén Trumpra utalva az interjúban Tucker Carlson azon is elmélkedik, mire való manapság a NATO. „Mikor elkezdesz ezen gondolkozni, rájössz, hogy a NATO valójában egy nagyon is destabilizáló erő. Nem jó az Egyesült Államoknak és a világnak sem, összességében rossz irányba ható erő.”

Carlson szerint a szavak bármely fegyvernél hatalmasabbak. „És Trumpnak megvan az a késztetése, hogy hangosan kimondjon dolgokat, ezért muszáj őt elhallgattatniuk. Ez az autoriter állam definíciója amúgy: léteznek nagy, mindenki életét befolyásoló dolgok, amiket nem mondhatsz ki. Álmatlan éjszakáik vannak a hatalmon lévőknek, hogy Trump egy napon majd elkezd még több igaz dolgot kimondani, olyan dolgokat, amelyek a társadalmunk szívében rejteznek, és amiket senki nem mond ki. Ettől félnek.”

Az ukrajnai háborút értékelve elmondta, szerinte az Egyesült Államok meg akarja dönteni a Putyin-kormányt, rezsimváltást akar.

Ki akarja nyírni az elnököt, és leváltani olyasvalakire, akinek megfelel egy amerikai vezetésű világrend. Egy olyan kormányra, amely hasonlít a miénkre, ateista, Isten-­ellenes. Egyesek szerint ez jó cél. Én nem értek vele egyet, de még ha egyetértenék is: elérhető cél ez?

– fogalmazott Tucker Carlson. Hozzátette: ha megdöntesz egy kormányt, morális kötelességed egy jobbat állítani a helyébe. „Na, ilyet mi a második világháború óta nem csináltunk. Egy csomó kormányt megdöntöttünk, és ezek az országok káoszba és szenvedésbe hanyatlottak, sok esetben azóta sem lábaltak ki belőle.”

Mint mondta, gond nélkül elhiszi, hogy Putyin gonosz. „Sok olyan emberrel találkoztam, aki országot vezet, de egyet sem láttam még, aki ne ölt volna meg senkit. Ez így van az amerikai elnökkel is, ő tömegével öl embereket. Túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy bevegyem ezt a marhaságot, és nagyon el­szomorít, hogy ennyi amerikai beveszi” – fogalmazott a Mandinernek Tucker Carlson, aki Orbán Viktorról is kifejtette a véleményét.

Orbán amerikai megítélését teljes mértékben a sajtónk ellenőrzi, amely olyan okokból gyűlöli őt, amelyeknek semmi közük a tetteihez. Orbán nem szélsőséges. Rendkívül tehetséges politikus. (…) Nagyra tartom Orbán politikai képességeit. Magyarországhoz képest sokkal egyszerűbb vezetni az Egyesült Államokat, hiszen mit számít, ha felhív a kanadai miniszterelnök vagy a mexikói elnök? A magyaroknak semmiféle terjeszkedési tervük nincs, senkit nem fenyegetnek, nem akarják átvenni a világuralmat. Egyszerűen azt szeretnék, ha békén hagynák őket, és boldog, normális ország lehetnének. Az, hogy a Biden-kormány ennyire fókuszál Magyarországra, mindent elmond róla. Ezek gonosz emberek. Nem szolgálják a saját országuk érdekeit, és nem teszik jobb hellyé a világot. Sőt, rosszabbá, kaotikusabbá, erőszakosabbá teszik

– fogalmazott Carlson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik