Belföld

Rtl.hu: Óriási harc folyik a kollégiumi helyekért

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Fel van adva a lecke azoknak az egyetemistáknak és főiskolásoknak, akik megfizethető lakhatást keresnek – írja csütörtöki cikkében az rtl.hu. A portálnak nyilatkozó hallgatók szerint a kevés kollégiumi férőhely és az elszálló albérletárak miatt akadnak olyan elsőévesek, akik nem kezdik meg a tanulmányaikat szeptemberben, ha nem jutnak megfizethető lakhatáshoz.

Mint írják, a kollégiumi férőhelyek szűkösek: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a jelenlegi mintegy 56 ezer férőhelyből országosan mindössze 14 ezer van a fővárosban. Holott már a 2017-es kutatásuk is azt mutatta, hogy a kollégiumokba országosan 130–140 százalékos volt a túljelentkezés, és nagyjából 10 ezer új kapacitásra lenne szükség Budapesten ahhoz, hogy kicsit javuljon a helyzet.

Azt feltételezem, hogy idén a tavalyinál nagyobb lesz a túljelentkezés az egyetemi kollégiumokba

– fogalmazott Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke az rtl.hu-nak, amit azzal magyarázott, hogy az albérletárak jelentősen elszálltak az elmúlt öt évben, és most sokkal több olyan családról hall, ahol nem tudnak megfizetni egy átlagos lakást. A kollégiumok iránti kereslet emiatt megugrik, ráadásul idén 28 százalékkal több hallgatót vettek fel a felsőoktatásba, amiből szintén a túljelentkezésre lehet következtetni.

Az albérletszezon következő hulláma már javában zajlik, folyamatosan derül ki, kinek jutott kollégiumi férőhely, és kinek kell bérlés útján megoldani a lakhatást. Aki bejut egy kollégiumba, akár 17 500 forintból is megúszhatja a dolgot, miközben a fővárosban egy átlagos albérletért már havi 240 ezret is elkérhetnek, de egy garzont sem lehet 150 ezer alatt kivenni. Sőt, már vidéken sem ritka, hogy a bérleti díj átlépi a 200 ezres lélektani határt – írja a portál.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője szerint, aki albérleten gondolkozik, igyekszik minél előbb dönteni, mert a kivárás gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyre drágábban jutnak hozzá a kiadó lakásokhoz. Ami havonta csak néhány ezer forintot tesz ki, az éves szinten akár 20–30 ezer forinttal többet is jelenthet. Hozzátette, az idei számok összességében még elmaradnak a korábbi évek kínálati csúcsától, 2021-ben például 25–26 ezer kiadó lakás volt ugyanebben az időszakban. Ez a szűkösebb kínálat pedig annak is köszönhető, hogy most a lakáspiac nem annyira vonzó a befektetők számára: a hozamok eltörpülnek az állampapírokhoz képest, kifulladt az árak növekedése is, ami az elmúlt 6–7 évben éves szinten 20–25 százalékkal emelte a lakások értékét – írja az rtl.hu.

Kiemelt kép: Pont Ott Parti az egyetemi felvételi ponthatárok kihirdetésekor a Budapest Parkban 2023. július 26-án. Szajki Bálint / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik