A Színikritikusok díja legjobb díszlet kategóriájának idei három várományosa között megtalálható a Nemzeti Színház Don Juan című előadásának díszlete, amelyet a Numen / For Use csapata és Ivana Jonke közösen tervezett, ám Vidnyánszky Attila egyértelművé tette, hogy nem kérnek a jelölésből:
Meglepődve tapasztaltam, hogy céhük a 2022-2023-as évad Színikritikusdíjára a Nemzeti Színház egyik produkciójának alkotóit is jelölték. Azért ért váratlanul ez a nevezés, mert korábban Tompa Andreával levélben közöltem, hogy a Színházi Kritikusok Céhe jelölési eljárását hosszú évek óta szakmaiatlannak és politikailag motiváltnak tartom, és a Nemzeti Színház vezetőjeként nem szeretném semmilyen módon legitimálni ezt az ideológiai szándékot. Mivel meglátásom szerint az elmúlt években sajnos nem történt változás a céh tendenciózus eljárásában, ezért arra szeretném kérni Önöket, hogy tartsák tiszteletben korábbi kérésemet
– írta meg múlt héten levélben a Nemzeti Színház főigazgatója, utalva egy 2018-as esetre, amikor szintén levélben kérte, hogy távolítsák el az általa rendezett Bánk bánt a jelöltek listájáról.
A Kritikusok Céhe most válaszolt Vidnyánszkynak, egyben nyilvánosságra hozva a levélváltást. Azt írják, hogy a Színikritikusok díjának szavazati struktúrája immár több mint negyven éve úgy működik, hogy minden egyes szavazásra jogosult kritikus külön szavazólapot kap, amelyen a többiektől függetlenül írja be saját jelöltjeit minden egyes kategóriában. „Ezt végül a szavazatszámlálók összesítik, az eredményt pedig csak ők ismerik egészen a díjátadó napjáig. A díjátadó után hagyományosan az összes szavazólapot nyilvánosságra hozzuk, amelyet minden évben a Színház folyóirat (az idei évtől a szinhaz.net) tesz közzé. Ezt a rendszert azért alakítottuk ki már a kezdetekkor így, mert úgy gondoljuk, ez tükrözi a lehető legtisztábban, legigazságosabban, és ami még fontosabb: a leginkább átláthatóan az összes szavazó céhtag véleményét az adott évadban.”
Mivel tehát a folyamat szuverén kritikusok egyéni ízlésén alapszik, semmilyen körülmények között nem áll módunkban visszavonni a Numen / For Use és Ivana Jonke jelölését. Nem lehetséges megmásítani, hogy a színikritikusok az évad mely teljesítményét tartják a leginkább kiemelkedőnek, akkor sem lenne az, ha maguk a jelöltek kérnének minket erre.