Belföld

Kötelező lesz az angolóra

Bár növekednek a kötelező óraszámok a közoktatásban, a tanárok fizetése mégsem fog változni. Az oktatási reformmal kötelező lesz az angolóra, a kistelepülések iskoláihoz pedig nem jár automatikusan iskolaigazgató – erről Hiller István beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón kedden.

Változnak a kötelező óraszámok a közoktatásban 2007. szeptemberétől: a gyógypedagógusoknak és a fogyatékos tanulók általános iskolájában tanítóknak 19-ről 21-re, a nem szaktanítást végző általános iskolában tanító tanároknak 21-ről 22-re, általános iskolai szaktanárnak, illetve a középiskolákban 20-ról 22-re nő a heti óraszám. Az oktatási miniszter óraszám emelését azzal indokolta, hogy míg az elmúlt 26 év alatt 338 ezer diákkal lett kevesebb, addig 5 ezerrel több pedagógus tanít az általános iskolákban. A kötelező óraszám emelkedése ellenére nem emelkedik a tanárok bére– közölte Hiller újságíró kérdésre a tájékoztatón.

Tagintézmény lesz a kisiskola

Az oktatási reform keretében 2007 szeptemberétől Partneriskola-programot indítanak, azaz a kistelepüléseken mindenütt megtartják az iskolákat, de az irányítási feladatokat összevonják az egyes települések között. „Megmaradnak a kisiskolák, de ugyanakkor nem lesz mindenütt igazgató, igazgatóhelyettes, vagy gazdasági vezető – mondta a miniszter.

Kötelező angolóra


Mivel a magyarok 75 százaléka nem beszél semmilyen idegen nyelvet, ezért 2010-re megteremtjük a feltételeket, és kötelezővé tesszük az angol nyelv oktatását a középiskolákban – jelentette ki Hiller. Addig is a szakminiszter tervei szerint folyatódik a Világ-nyelv program, illetve bővítik a nyelvi előkészítő évfolyamokban résztvevők körét.

A PISA felmérésekből okulva pedig a kormány azt tervezi, hogy az általános iskola hatodik osztályáig a tanórák 25-40 százalékát az alapkészségek – olvasás, írás, számolás – megerősítése tegye ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik