A hétköznapok nyüzsgésében talán észre sem vesszük, de lenyűgöző régészeti kincsek vesznek körbe minket, még itt, Magyarországon is. Ősi emberek által lakott barlangok, római kori romok, középkori templomok és elhagyott szovjet laktanyák árulkodnak a múltról, a hétköznapi életről, ideológiákról, sőt az emberi jellemről is.
Az angol történész és ismeretterjesztő, Bettany Hughes a Kincsek Bettany Hughes-zal című sorozatában a múlt figyelemreméltó örökségét mutatja be. A kutató a második évadban – amelynek premiere augusztus 18-án, 21:00-tól lesz látható a Viasat History csatornán – Azerbajdzsántól Törökországon át Albániáig barangol, bejárva az ókori selyemút egy részét, bemutatva a Mediterráneum ősi és modern emlékeit.
Miért ejtenek minket annyira ámulatba a múlt emberei, mikor fogják megtalálni Nagy Sándor sírját, és miként hat a régészetre a globális felmelegedés? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a műsorvezetővel.
*
Kevés olyan tudományág van, amely annyira népszerű lenne a szélesebb közönség körében, mint a régészet. Mi lehet ennek az oka?
Azt hiszem, az, hogy szinte megszállottjai vagyunk a többi ember mindennapi történeteinek, veleszületett módon ámulatba ejtenek minket mások. Folyamatosan a többiekről beszélgetünk, és ez alól nem kivételek azok a férfiak és nők sem, akik a múltban éltek. Ebben tud segíteni a régészet.
A tudományterület ráadásul lenyűgöző lehetőségekkel is kecsegtet, mert hacsak nem pusztult el az a bizonyos emlék, akkor még mindig ott rejtőzik a felszín alatt. Sosem gondolták volna, hogy valaha megtalálják azon uralkodónő, káriai Ada sírját, aki fiául fogadta Nagy Sándort, egy törökországi útépítés során mégis előkerült a nyughely. A felfedezések végtelenek, sosem tudhatjuk, mi vár ránk, és ez már-már függőséget okoz.
Régészettel egészen régóta foglalkoznak az emberek, Pompeji feltárása például már a 16. században megkezdődött. Akadnak még tényleg nagy meglepetések?
Rengeteg. Csak hogy egy példát mondjak, a forgatás egyik napján, késő este egy szálloda halljában beszélgettem néhány régésszel, akik pár héttel korábban egy egészen rendkívüli kősztélére bukkantak egy pincében. Úgy tűnik, hogy ez a világ legősibb storyboardja, 11 ezer éves lehet. A tábla a sorozatban is szerepelni fog, szinte olyan, mintha egy animációs kép lenne egy vadászatról és az ember félelmeiről, a jövő lehetőségeiről. Senki sem tudta, hogy ez a tárgy ott lapul, ahol egy gazda szarvasmarháknak szánt takarmányt tárol műanyag palackokban, mégis megtalálták.
A régészet egy rendkívül pozitív tudományág, folyamatosan újabb és újabb felfedezések várnak, a lehetőségek tényleg óriásiak. Egy korábbi interjúban megkérdezték tőlem, hogy milyen felfedezésben reménykedem nagyon. Jelenleg épp Nagy Sándorral foglalkozom, és biztos vagyok benne, hogy fel fogják tárni a nyughelyét. Tudjuk, hogy eltemették valahol, és ezért meg is kell találni a sírt.
Hol és mikor fog előkerülni Nagy Sándor sírja?
Nincsenek ezzel kapcsolatban titkaim, sajnos nem tudom, merre lehet, de azt gondolom, hogy már az én életemben felfedezik.
A mostani sorozat után a nagy projektem az lesz, hogy követem Nagy Sándor útját, nagyszerű lenne, ha a kamerák előtt bukkannának a nyughelyére.
A mostani sorozata már a címében is a kincsekre fókuszál. A fogalom elég rugalmas, az ön definíciója szerint mi számít kincsnek?
Valóban rugalmas fogalommal van dolgunk, és ezt a sorozat is bizonyítja: az ősi arany koronáktól egészen a posztkommunista emlékművekig sok mindent bemutatunk. Az általunk kiválasztott kincsek azért kincsek, mert egyszerre mesélnek az adott hely történetéről és a saját történetünkről, arról, hogy az ambíció, a szerelem, a csalódottság milyen szerepet játszik az eseményekben. Arra használjuk ezeket a kincseket, hogy jobban megértsük, megértessük az emberi lélektant, ezért nevezhetjük őket a világ kincseinek.
Bár országról országra járunk a forgatásokkal, minden egyes emlék valami nagyobb képet mutat meg a nézőnek. A válogatásnál ezt tartjuk szem előtt, a választás persze igencsak nehéz. Emellett arra is fókuszálunk, hogy minden epizódban legyen valami új felfedezés, ha például megtudjuk, hogy éppen feltárás zajlik valahol, és meghívnak minket az adott helyszínre, akkor az ottani leleteket is kincseknek tekintjük.
Az új évadban részben a Mediterráneum térségét járja körbe a stábjával. Kincsek szempontjából miért olyan különleges ez a térség?
Mert egy valóságos forrópont az emberi történelem számára. Platónnak igaza volt, amikor azt mondta a civilizációjáról: úgy élünk a tenger körül, mint egy mocsár körül a hangyák vagy a békák. Egy hatalmas víztömegről van szó, amely mégis meglehetősen kicsivé vált, hiszen az emberek nem akadályként, hanem folyosóként tekintettek rá, keresztül-kasul bejárták, új civilizációkat alakítottak ki, emiatt pedig sok erre a feltárnivaló. Érdekes egyébként az is, hogy miként változnak az élmények, ahogy képzeletben utazunk az időben. Jelenleg már a harmadik évadot forgatjuk, a negyedik pedig posztszovjet államokról fog szólni, egészen érdekes ezt összevetni a mostani évaddal.
Ami biztos: a Mediterráneum történelmileg és régészetileg gazdag, hacsak valami nem pusztult el, még mindig ott van a mélyben. Hihetetlen belegondolni, hogy akár egy olyan helyszínen is járhatunk, ahol évszázadok óta folytatnak ásatásokat, de a mai napig felbukkanhatnak meglepetések.
A sorozatban például azt a sírt is bemutatjuk, amelyet Mauszólosz, az ókori világ hét csodájának egyikét építő férfi emeltetett az apjának.
Ki gondolta volna, hogy ezt ennyi idő után megtalálják?
A Földközi-tenger tehát örökségi szempontból bámulatos, kirakósként lehet összerakni a térség különböző kultúráinak és civilizációinak történetét. A régió nem utolsó sorban gyönyörű is, remek élmény itt forgatni, és azt hiszem, a sorozatnak az utazási oldala is érdekes a nézők számára.
A Mediterráneumnak van egy szomorú oldala is: ez a klímaváltozás által egyik leginkább sújtott térség. A régió lelőhelyeit mennyiben fenyegeti a globális felmelegedés?
Egészen aggasztó mértékben. Néhány hete a görögországi Déloszon jártam, ez az ókori világ legszentebb szigete volt. Sajnos 30 éven belül az alsó régészeti szint víz alatt lesz, hacsak nem tesznek valamit. Nem lehetséges forgatókönyvről beszélünk, szó szerint víz alatt áll majd a lelőhely. A kutatók nagyon is tisztában vannak ezzel, már csak a munkájukból adódóan is tudják, hogy milyen hatásokkal járnak az éghajlati átalakulások. Hatalmas a probléma, a területek elsivatagosodásától, a régiók kiszáradásától az emelkedő tengerszintig és a só lelőhelyekre való beáramlásáig rengeteg a fenyegetés. Egy egészen új kihívás ez.
A negyedik évad kapcsán említette, hogy posztszovjet országokat keresnek majd fel, és a Mediterráneumban is szép számmal akadnak egykori kommunista országok. Miként lehet kincsként kezelni az ilyen típusú örökséget?
A negyedik évadban kifejezetten a szovjet kor hatásait fogjuk vizsgálni, de a mostani évadban, az albániai részben felkerestük már Enver Hodzsa egykori otthonát, Bulgáriában pedig a korszakból fennmaradt emlékműveket is bemutatjuk.
Egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni a történelem ezen fejezetét, amikor megpróbálnánk leírni egy ország kronologikus ívét, hatalmas hiba lenne.
Ugyanakkor mindig próbálunk a nagyobb téma felé tartani. Ha egy műemlékkel foglalkozunk, akkor nemcsak épületként ismertetjük azt, hanem abból a szempontból is, hogy mit mond el az emberi mohóságról, illetve hogy a különböző eszmék miként szilárdulnak ideológiákká. Ezt akár a 20. századi Magyarország példáján keresztül is meg lehetne mutatni.
Elképzelhetőnek tartja, hogy valaha a magyarországi kincsekről is forgasson?
Ha adódna lehetőség, nagyon szívesen forgatnék Magyarországon. Ki tudja, ez talán már a negyedik évad keretében megtörténik.
